Hírek
2010. Október 23. 11:40, szombat |
Jeget, ezüstöt, higanyt találtak a Holdon
A Holdba tavaly októberben becsapódó LCROSS amerikai űrszonda több száz kilogramm jeget, ezüstöt, higanyt és más meglepő vegyi elemet vert fel - jelentették be a NASA kutatói.
2010. Október 23. 10:33, szombat |
Kartellgyanú merült fel a debreceni DH Szerviznél
Debrecen – Kartellt gyanít a Gazdasági Versenyhivatal két, a Főtáv Zrt. egy közbeszerzésén indult két cég, a Techem Kft. és a Dh-Szerviz Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között.
2010. Október 23. 09:22, szombat |
Dél-Korea is fekszik a Red Bullnak, Vettelé a pole
A Japán Nagydíjat a pole pozícióból megnyerő Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát a Dél-koreai GP szombati időmérőjén. A Red Bull német pilótája mellől csapattársa, Mark Webber rajtolhat, a második sorban Fernando Alonso és
2010. Október 23. 08:41, szombat |
56-ra emlékeznek Debrecenben
Október 23-án, szombaton több helyszínen is várják az emlékezőket Debrecenben. A hivatalos városi ünnepséget az egyetemi templomnál tartják 9 órakor. A közgyűlés 11 órától adományoz kitüntető címeket. Délután a Főnix Csarnokban
2010. Október 22. 18:18, péntek |
Mindenki számára ingyenes a H1N1 elleni védőoltás
A H1N1 elleni védőoltás mindenki számára ingyenes a készlet erejéig – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken az MTI-vel.
2010. Október 22. 17:20, péntek |
Száztizenhat nyom utal a bükki farkasokra
Augusztus végén még csak egy farkas bolygatta meg a Szilvásvárad környékén élők nyugalmát, mostanra több ragadozó is nyomot hagyott maga után, írja a heol.hu.
2010. Október 22. 16:40, péntek |
Kísértet járja be Nottinghamet
Szellemről készítettek felvételt Nottingham egykori - ma már múzeumként funkcionáló - legrettegettebb épületében, ahol a középkorban számtalan útonállót és gyilkost hurcoltak vérpadra.
2010. Október 22. 15:26, péntek |
Öt és három éves gyerek eljegyzése
Két kisgyermek eljegyzése keltett felháborodást Szíriában - az ötéves Kaled és a hároméves Hala szülei komolyan gondolják gyermekeik kézfogóját.
2010. Október 22. 14:10, péntek |
Kihalnak a számítógépek?
Egyszerű eszközök egyszerű(ségre törekvő) felhasználóknak - táblagépet a sarki hentesnek is!
2010. Október 22. 13:40, péntek |
Holokauszt-túlélők perlik a magyar államot, a MÁV-ot és a Rail Cargo Hungariát
Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be csütörtökön Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború i
2010. Október 22. 12:35, péntek |
„Nem akartunk nagy verésbe beleszaladni” - Varga J.
A DVSC labdarúgócsapata egygólos vereséget (1–2) szenvedett a Puskás-stadionban a holland PSV-től az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában. A vendégek győztes találata az eindhoveniek magyar légiósának, Dzsudzsák Balázsnak a nev
2010. Október 22. 11:28, péntek |
Állampolgárságot a delfineknek!
Teljes körű ukrán állampolgárságot követelnek a delfinek számára kijevi ökológusok arra való hivatkozással, hogy a delfinek mentális képességei az emberéhez közelítenek.
2010. Október 22. 10:23, péntek |
A finn gazdasági csoda
Finnországban az egy főre jutó nemzeti jövedelem az egyik legmagasabb az unióban, a magyarnak pedig a két és félszerese. A világ összes tagállama között a versenyképesség, az életminőség, az innováció és a kulturális mutatók alapjá
