Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. Október 22. 15:26, péntek | Helyi
Forrás: nol.hu

Öt és három éves gyerek eljegyzése

Öt és három éves gyerek eljegyzése

Két kisgyermek eljegyzése keltett felháborodást Szíriában - az ötéves Kaled és a hároméves Hala szülei komolyan gondolják gyermekeik kézfogóját.

A különösen fiatal menyasszony és vőlegény számára a sok vendég és egy mohamedán lelkész részvételével zajló ünnepség olyan volt, mint egy nagy játék. Amikor viszont elérik a 15 illetve 13 éves kort, szüleik akaratának megfelelően házasságot fognak kötni.

Szíriában egyáltalán nem szokatlan a kiskorúak házassága, ennek ellenére nagy médiavisszhangot keltett Kaled és Hala esete. Helyi és nemzetközi emberi jogi szervezetek ugyanis évek óta követelik a tizenévesek házasságának betiltását.

A két kisgyerek, akik mellesleg távoli rokonai egymásnak, egy kirándulás alkalmával ismerkedett meg. "Együtt játszottak a strandon, és mivel a homok nagyon forró volt, Kaled odaadta a cipőjét a kis Halának" - mondta el a kisfiú édesanyja csütörtökön. Hangsúlyozta, nem akarják gyermekeiket a pubertáskor elérésével házasságra kényszeríteni.
De hogy az esküvő elmaradna, az lehetetlen, mivel a vőlegény apja már most tartásdíjat fizet a kislány szüleinek.

Szíriában a házasodók átlag életkora tizennyolc év. Amennyiben a szülők beleegyeznek, tizenévesek is frigyre léphetnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.