Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. Október 23. 09:22, szombat | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Dél-Korea is fekszik a Red Bullnak, Vettelé a pole

Dél-Korea is fekszik a Red Bullnak, Vettelé a pole

A Japán Nagydíjat a pole pozícióból megnyerő Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát a Dél-koreai GP szombati időmérőjén. A Red Bull német pilótája mellől csapattársa, Mark Webber rajtolhat, a második sorban Fernando Alonso és

Dél-Koreában sem lehetett megverni a Red Bull-istálló pilótáit az időmérőn, Sebastian Vettel és Mark Webber annak ellenére sajátította ki az első rajtsort, hogy a Red Bull-Renault az első, hosszú egyeneseket magába foglaló szakaszban majdnem fél másodperccel lassabbnak bizonyult a Ferrariknál és a McLaren-Mercedeseknél.

Ám a sajátos első felfüggesztésnek köszönhetően (állítani lehet rajta az autó magasságát, így az autó üresen is ugyanolyan alacsonyan fekszik az úton, mint a futam elején teletankolva, és ezáltal stabilabb) a pálya másik két harmadában sikerült ledolgozniuk ezt a hátrányt, és megverték a Fernando Alonso, Lewis Hamilton párost.

A spanyol és az angol ezután abban bízhat, hogy a rajt után sikerül kihasználni a kettes és a hármas kanyar közötti 1.2 kilométeres egyenest, és abban a Red Bull pilótái elé kerülhet. A vb-pontverseny ötödik helyén álló Jenson Button a hetedik rajtkockából vág neki a vasárnap magyar idő szerint reggel nyolc órakor rajtoló versenynek, amely előtt az időjósok szerint eső áztathatja a pályát.

A második szakaszban kerültek fel először a lágy keverékű gumik az autókra, és a versenyzők ettől átlagosan egy másodperccel jobb időeredményeket értek el. Hamilton első szakaszbeli 1:37.113 perces idejével szemben Mark Webber 1:36.039 perccel zárta az élen a második etapot.

A legjobb újonc Jarno Trulli lett, a Lotus olasz pilótája számára 18. rajtpozíciót ért a remeklése, ugyanis a Japán Nagydíjon okozott rajtbaleset miatt öt rajthelyes büntetést kapó Vitalij Petrovot a 15. pozícióból a 20.-ba sorolták vissza. A Renault orosz pilótája egyébként sem szombaton győzte meg a csapat vezetőit arról, hogy érdemes meghosszabbítani a szerződését, a második szakaszban megpördült a Renault-val, és ezzel elszalasztotta egy jobb időeredmény elérésének esélyét.

1. DÉL-KOREAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND

1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:35.585 ***
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:35.659 ***
3. Fernando Alonso Ferrari 1:35.766 ***
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:36.062 ***
5. Nico Rosberg Mercedes 1:36.535 ***
6. Felipe Massa Ferrari 1:36.571 ***
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:36.731 ***
8. Robert Kubica Renault 1:36.824 ***
9. Michael Schumacher Mercedes 1:36.950 ***
10. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:36.998 ***
11. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:37.620 **
12. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:37.643 **
13. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:37.715 **
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:37.783 **
15. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:37.853 **
16. Sébastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:38.594 **
17. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:38.955 *
18. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:40.521 *
19. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:40.748 *
20. Vitalij Petrov Renault 1:37.799 **
21. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:41.768 *
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:42.325 *
23. Jamamoto Szakon Hispania-Cosworth 1:42.444 *
24. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1:43.283 *
*: az első szakaszban elért eredmény, **: a második szakaszban elért eredmény, ***: a harmadik szakaszban elért eredmény

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.