Hírek
2010. Szeptember 21. 09:09, kedd |
Mészöly szerint győzhettek is volna Debrecenben
Az egy héttel ezelőtt a Ferencváros ellen hazai pályán parádézó Újpest (6–0) labdarúgócsapata vasárnap döntetlent (1–1) játszott az élvonalbeli bajnokság 7. fordulójában a címvédő DVSC-TEVA otthonában. A vendégek részéről Mé
2010. Szeptember 21. 08:05, kedd |
Kerékpárút épülhet Debrecen és Pallag között
Kerékpárút épülhet Pallag és Debrecen között két éven belül. A 4-es főút mellett a Benczúr Gyula utcai csomóponttól a pallagi bekötőútig tartana az 5 és fél kilométeres szakasz. A tervek már elkészültek. Ezek alapján a 4-es főú
2010. Szeptember 20. 18:13, hétfő |
Egy parkban bukkantak a szektára, több gyermek is volt közöttük
Megtalálták a kaliforniai hatóságok azt a tizenhárom embert, akik egy szektához tartoznak és búcsúleveleikben a világvégéről írtak, illetve arról, hogy rövidesen találkoznak Jézussal – közölte a helyi rendőrség.
2010. Szeptember 20. 17:00, hétfő |
A halálra készül Porsche unokája
Ferdinand Piech, a legendás Ferdinand Porsche unokája, a Volkswagen csoport felügyelőbizottságának elnöke intézkedéseket tett a cég öröklésével kapcsolatban.
2010. Szeptember 20. 16:11, hétfő |
2011-ben nagyot robban majd az egészségügy!
Jelenleg ugyanis egyfajta „kegyelmi állapot" honol az egészségügyben, amely azonban a jövő évi költségvetés elfogadásával véget érhet. Százmilliárdokra lenne szükség...
2010. Szeptember 20. 15:21, hétfő |
Újra eredeti útvonalán jár a 14-es busz
Befejeződtek a csatornázási munkálatok a Bolyai utcán, így hétfő déltől újra az eredeti útvonalán járnak a 14-es buszok.
2010. Szeptember 20. 14:40, hétfő |
Nem bírt egymással a Debrecen és az Újpest
A Debrecen és az Újpest 1–1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó NB I hetedik fordulójában. Simek Péter vezető gólját Laczkó Zsolt egyenlítette ki. Szokol Zsolt és Rajczi Péter is megsérült, előbbit kórházba kellett száll
2010. Szeptember 20. 13:33, hétfő |
Nem tűnnek el a reklámok a francia köztévéből
A reklámok teljes eltörlése az öt francia közszolgálati csatornán 2014 előtt nem fog megvalósulni – közölte pénteken a francia kulturális és kommunikációs miniszter.
2010. Szeptember 20. 12:25, hétfő |
Sony házimozi: hálózatba köthető és 3D jelet is továbbít
Az alacsonyabb felbontású filmeket felskálázással teszi szebbé.
2010. Szeptember 20. 11:20, hétfő |
Audi Centrum nyílt Budapesten
Mintegy 800 millió forintos beruházással elkészült az Audi Centrum, az első magyarországi exkluzív autószerviz és kereskedés; az Audi AG célja, hogy 2012 végéig világszerte 300-ra bővüljön az exkluzív terminálok száma a jelenlegi 130-
2010. Szeptember 20. 10:16, hétfő |
A végelgyengülés is felkerül a hivatalos halálokok közé a WHO-nál
Az iparosodott világban egyre gyakoribb, hogy a nagyon idős emberek nem betegség vagy szervi bántalom miatt halnak meg, ezért az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) jövőre valószínűleg felveszi az "öregkort" (a végelgyengül
2010. Szeptember 20. 09:11, hétfő |
Ámokfutó lövöldözött egy német klinikán
Ámokfutó lövöldözött a baden-württembergi Lörrach egyik kórházában, a bűncselekménynek halottai és sebesültjei vannak - közölte este a rendőrség.
2010. Szeptember 20. 08:04, hétfő |
Továbbra is első helyes a Harvard a Times felsőoktatási rangsorában
Idén is a Harvard bizonyult a legjobb egyetemnek a Times Higher Education (THE) című brit felsőoktatási szakfolyóirat szerint.
