Hírek
2010. Szeptember 20. 14:40, hétfő |
Helyi
Forrás: nemzetisport.hu
Nem bírt egymással a Debrecen és az Újpest
A Debrecen és az Újpest 1–1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó NB I hetedik fordulójában. Simek Péter vezető gólját Laczkó Zsolt egyenlítette ki. Szokol Zsolt és Rajczi Péter is megsérült, előbbit kórházba kellett száll
Az első játékrészben sok volt a hiba, ennek elsősorban a csúszós talaj volt az oka, akadt olyan játékos, aki csak esett és kelt. A talaj megtréfálta egyszer Balajcza Szabolcsot is, az újpesti kapust ugyanis jól orrba találta Bódi Ádám távoli lövése. Még rosszabbul járt Szokol Zsolt, akit először Laczkó Zsolt tarolt le, majd Yannick cipőjével találkozott. Az újpesti jobbhátvéd először még edzője kérésére pályán maradt, utána azonban hordágyon vitték előbb az öltözőbe, majd a kórházba, vélhetően agyrázkódást szenvedett.
Félidőre tehát döntetlennel vonultak a csapatok. Mészöly Géza a szünetben behozta Simek Pétert és az 52. percben újra kénytelen volt cserélni, ekkor Rajczi Péter sérülése miatt.
Helyzetekben nem dúskáltunk ebben az időszakban, főleg távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Malinauskasnak és Balajczának kevés komoly védenivalója volt. A 71. percben a csereként beállt Marin Matos előtt adódott gólszerzési lehetőség, de 14 méteres lövése egy védőről szögletre pattant.
Két perccel később már senki nem tudott menteni, egy másik cserejátékos, Simek megszerezte a vezetést a vendégeknek. Kiss Zoltán gurított vissza a volt válogatott szélső elé, aki a jobbösszekötő helyéről szépen tekert a hosszú sarokba.
Újabb két perc telt el, és újra döntetlen volt az állás. Ezúttal Czvitkovics beadása után nem tudott felszabadítani az újpesti védelem, a labda Laczkó elé került, aki ballal szépen lőtt a bal sarokba.
Az utolsó húsz percben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek (a legnagyobb a 88. percben Szilágyi Péter előtt, akinek fejesét óriási bravúrral védte Balajcza), de az eredmény nem változott. Mindkét csapat kénytelen volt megelégedni egy-egy ponttal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
