Hírek
2010. December 22. 13:32, szerda |
Jönnek a megahivatalok - hogy lesz ebből egyablakos ügyintézés?
Január elsejétől elvben már működnek is majd a közigazgatási reform által létrehozott megyei kormányhivatalok. Egyelőre mégis kevés tudható arról, hogyan tud majd az állampolgár a megígért egyablakos ügyintézés keretében eljárni a
2010. December 22. 12:21, szerda |
Nem érdemes boltban venni a bejglit
Nem érdemes nagyáruházakban megvásárolni a karácsonyi bejglit, mert nem jó minőségűt árulnak a kereskedők. Mézeskalácsból viszont számos kiváló termék kapható a boltokban - mondta az InfoRádiónak az Országos Fogyasztóvédelmi Egyes
2010. December 22. 11:19, szerda |
Perre mennek a kirúgott Aeroviva dolgozók
Az Aeroviva Holidays a charter járatokon bukott sokat, mert előfordult, hogy a 180 helynek csak a töredékét tudata értékesíteni.
2010. December 22. 10:15, szerda |
Később kezdődhet a Nyugati kiskörút építése
A tervezettnél két hónappal később, 2011 nyarán kezdődhet meg a Nyugati kiskörút építése. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívást ugyanis keddi ülésén visszavonta az önkormányzat tulajdonosi bizottsága.
2010. December 22. 09:12, szerda |
A Lukoilnál téma a Fradi megvásárlása
A Ferencváros múltjához méltó tulajdonost találhat, sőt, talán már meg is találta, s mindez két sikerorientált és hihetetlenül gazdag üzletembernek köszönhető. A Lukoil elnöke, a hatvanesztendős Vagit Alekperov, aki azerbajdzsáni és
2010. December 22. 08:05, szerda |
Becsületkassza a Tescóban – ez bizalom lenne?
A magyarországi kereskedelmi láncok közül elsőként a Tesco vezet be önkiszolgáló pénztárakat, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést. Fóton már működik a becsületkassza. Bíznak bennünk, vagy spórlás a cél?
2010. December 21. 18:09, kedd |
Eltörölték a sajtószabadságot
A legutolsó pillanatokban írta át a médiatörvényt a Fidesz. A parlamentben lapzártánk után kezdődött a nagy felháborodást kiváltó jogszabály végszavazása.
2010. December 21. 17:22, kedd |
Nem lesz több Audi RS4?
Úgy néz ki, az ingolstadti sportszedánnak annyi, az utódmodellt már hiába várják a rajongók.
2010. December 21. 16:15, kedd |
Nyugdíjügyek kipipálva
A nők 40 éves munkaviszony utáni nyugállományba vonulási lehetőségére az Országgyűlés, a magánnyugdíjpénztári tagokat a tb-be történő visszalépésre „sarkalló” törvényre pedig a köztársasági elnök ütött pecsétet tegnap. L
2010. December 21. 15:26, kedd |
Nem ússza meg az X-Faktor döntőse
Mégsem ússza meg a szerződésszegést az X-Faktor döntőse. Akár 4 millióba is kerülhetne Takács Nikolasnak, hogy lelépett egy lemezcégtől. Persze, csak ha az RTL-nek nem érne még ennél is többet...
2010. December 21. 14:20, kedd |
Önkiszolgáló autókölcsönző
Engedélyezte hétfőn az Európai Bizottság, hogy közös vállalkozást alapítson a Daimler és az Europcar, a két cég önkiszolgáló autókölcsönző szolgáltatást kíván bevezetni európai nagyvárosokban.
2010. December 21. 13:14, kedd |
Románia ad reményt a magyaroknak
A román piac ígéretes lehetőségekkel kecsegteti a magyar vállalkozásokat, ráadásul ezen a kedvező képen a bürokratikus nehézségek és a kiterjedt korrupció sem ront sokat - így összegezhetők egy hazai cégvezető és az ITD egybehangzó
2010. December 21. 12:30, kedd |
Ingyenes vírusvédelem a Microsofttól
Annak, aki még nem váltott Windows XP-ről, és annak is, aki igen.
