Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2010. December 22. 10:15, szerda | Helyi
Forrás: dehir.hu

Később kezdődhet a Nyugati kiskörút építése

Később kezdődhet a Nyugati kiskörút építése

A tervezettnél két hónappal később, 2011 nyarán kezdődhet meg a Nyugati kiskörút építése. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívást ugyanis keddi ülésén visszavonta az önkormányzat tulajdonosi bizottsága.

A Hatvan és az Arany János utcák között épül meg a Nyugati kiskörút első szakasza. Az eredeti tervek szerint a kivitelező már jövő tavasszal elkezdhette volna a munkát. Egy mai döntés miatt azonban legalább két hónapot csúszik az építés.

Az önkormányzat tulajdonosi bizottsága ma rendkívüli ülésen tárgyalt a kiskörútról. Úgy döntöttek, visszavonják a már kiírt közbeszerzési pályázatot. Az ajánlattevők ugyanis több száz kérdést tettek fel a tervekkel kapcsolatban.

- Ezeknek a kérdéseknek a nagy részét oly módon lehet megválaszolni, hogyha a teljes tervdokumentációt, illetve a műszaki kiírást megváltoztatjuk, éppen ezért visszavontuk a kiírást – nyilatkozta Győri Gyula, a tulajdonosi bizottság elnöke.

A Nyugati kiskörút terveit a jövő év elején dolgozzák át a műszaki szakemberek, az új pályázatot február végén írják ki, így a kivitelező leghamarabb jövő nyáron kezdheti el a munkát. A területen addig a közművek szakemberei dolgoznak.

A Hőszolgáltató október közepétől építi a gerincvezetéket, a Vízmű pedig jövőre kezdi el a munkát a területen. Ha az időjárás engedi, a szakemberek télen is dolgoznak. Csak akkor függesztik fel a munkát, ha mínusz 5 fok alá csökken a hőmérséklet.

A tervek szerint 8 hónap alatt építik meg a Nyugati kiskörút első szakaszát. Az új kiírás miatt azonban várhatóan nem 2011 végére, hanem 2012 elejére lesz kész az első ütem.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést