Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. Október 31. 16:10, vasárnap | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Volán-siker Jesenicében Kovács és Palkovics vezérletével

Volán-siker Jesenicében Kovács és Palkovics vezérletével

Jól sikerült a SAPA Fehérvár AV 19 frissen igazolt kanadai-svéd centerének, Eric Johanssonnak a bemutatkozása, első fehérvári tétmeccsén ugyanis gólt lőtt, csapata pedig 4–3-ra nyert a Jesenice otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság

Eric Johansson, a székesfehérváriak frissen igazolt légiósa csütörtökön vett részt első jeges edzésén új csapatánál, amelynek színeiben ma már tétmérkőzésen is bemutatkozhatott.

Hirdetés
Mindkét gárda finn kapussal kezdett, a Jesenice Jaakko Suomalainennel, a Volán pedig Tommi Satosaarival. Előbbi eszén a mieink már a 8. percben túljártak, Kovács Csaba passza után Palkovics Krisztián szerezte meg a fehérváriaknak a vezetést (0–1). Az előny öt perccel később már kétgólos volt, Johansson nem sokáig várt első fehérvári találatára – ezúttal is Kovács Csaba volt az előkészítő (0–2).

A második harmad még alig kezdődött el, amikor a szlovénok szépítettek (1–2), majd a 27. percben Palkovics kiállítását kihasználva az egyenlítő gólt is megszerezték (2–2).

A záró játékrészben Juraj Durco révén ismét a Fehérvár került előnybe (2–3), de a hazaiak nem sokkal később egalizáltak (3–3).

Az utolsó szó azonban a vendégcsapaté, konkrétan Palkovicsé volt, aki 22 másodperccel a vége előtt megszerezte a Volán győztes találatát, mégpedig a negyedik asszisztját jegyző Kovács átadása után (3–4).

JÉGKORONG, EBEL 16. FORDULÓ

Jesenice–SAPA Fehérvár AV 19 3–4 (0–2, 2–0, 1–2)
Jesenice, 2088 néző. Vezette: Trilar (szlovén), Widmann, Zehenthofer (mindkettő osztrák)
JESENICE: Suomalainen – Cavosie, Robar, Dahlman, Hafner, Lysak – Werner, Erman, Sabolic, Ticar, Jeglic – Magovac, Susanj, Zidan, Dolinsek, Kuralt – Zupancic, Brus, Vovk, Sodja
VOLÁN: Satosaari – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Durco, Ackeström, Palkovics, Johansson, Kovács Cs. – Orbán, Kranjc, Holéczy, Martz, Fekete D. – Hegy II Á., Benk, Nagy G., Vaszjunyin
Gólok: 8:21: Palkovics (Kovács Cs., Ackeström, 0–1). 13:22: Johansson (Kovács Cs., Palkovics, 0–2). 20:33: Lysak (Hafner, Robar, 1–2). 27:40: Jeglic (Ticar, Werner – emberelőny, 2–2). 46:49: Durco (Ackeström, Kovács Cs., 2–3). 52:23: Dahlman (Hafner, Lysak, 3–3). 59:38: Palkovics (Kovács Cs., Johansson, 3–4)
Kiállítások: 0, ill. 8 perc

További eredmények: Salzburg–Linz 4–1, Vienna–Ljubljana 6–1, Villach–Klagenfurt 2–3, Zagreb–Graz 2–5

AZ ÁLLÁS

1. Klagenfurt 16 11 2 2 1 63–40 28
2. Salzburg 16 9 2 5 62–40 22
3. Villach 16 10 1 5 65–45 22
4. Vienna 16 9 7 66–48 18
5. Zagreb 16 6 2 1 7 53–48 17
6. Jesenice 16 7 1 8 48–63 15
7. Graz 16 6 1 9 46–49 14
8. FEHÉRVÁR 16 4 1 2 9 46–68 12
9. Ljubljana 16 4 1 1 10 44–68 11
10. Linz 16 4 3 9 33–57 11

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést