Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. Október 19. 18:12, kedd | Helyi
Forrás: estihirlap.hu

Újra felvirrad az uniformizálás

Újra felvirrad az uniformizálás

Pro: az iskolai egyenruha elfedi a társadalmi különbségeket. Kontra: az egyenöltözék akadályozza az egyéniség kialakulását a gyermekeknél.

Iskolai formaruhát hordanak a jövőben a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola két első és egy második osztályába járó diákok - a viselet bevezetését a szülők kezdeményezték.
Az iskolaköpenyre nem emlékeztető, színes ruhát B. Kovács Emőke festőművész tervezte.
A hódmezővásárhelyi általános iskolákban szülői kezdeményezésre merült fel a formaruha viseletének lehetősége. Az egyforma öltözet elfedi a társadalmi különbségeket, és erősíti az összetartozást a diákok körében - érveltek a szülők. A helyi önkormányzat a kezdeményezés mögé állt, és valamennyi általános iskolában egyeztetést indított a szülői munkaközösségekkel.
Tóthné Kecskeméti Katalin, a Varga Tamás Általános Iskola igazgatója a kezdeményezésről tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előző tanévben felmérést készítettek, ennek alapján a szülők és a diákok fele-fele arányban támogatták, illetve ellenezték a formaruha viselését. Ezért úgy döntöttek, egy-egy osztályban csak akkor vezetik be az egységes ruházatot, ha valamennyi szülő hozzájárul. A leendő első osztályosok szülei számára rendezett májusi értekezleten meg is született az első ilyen döntés, amelyhez később a másodikosok is csatlakoztak.

A formaruhák tervezésére B. Kovács Emőke hódmezővásárhelyi festőművészt kérték föl, a viseletet pedig az önkormányzat által működtetett Hódfó Szociális Foglalkoztató készítette el. A művész és a vállalkozások támogatásának köszönhetően a napszövetből készült, osztályonként különböző színű, az egyik oldalán gombolható és elől két zsebbel ellátott formaruháért a szülőknek kétezer forintnál kevesebbet kellett fizetniük.

A gyerekek hétfőn kapták meg a formaruhát, amelyet örömmel és büszkén viselnek. Az egységes ruha a közösséghez tartozás érzését is erősíti bennük, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a zöld színű viseletet hordó csoport máris "béka osztálynak" nevezi magát - árulta el az igazgató.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.