Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. Január 07. 12:20, péntek | Helyi
Forrás: terminal.hu

Új vidékekre merészkedik a Windows

Új vidékekre merészkedik a Windows

Elrugaszkodik az x86-os platformtól a Windows 8: ARM processzorokon is elérhető lesz az operációs rendszer. Plusz: táblagépek Windows alapokon.

Steve Ballmer szokás szerint beszédet tartott a CES alkalmával, ahol beszámolt a Microsoft újdongásairól. Többek között bejelentette az első Windows 7-et futtató táblagépeket. Mint ismeretes, Redmond - az okostelefonokhoz hasonlóan - kicsit lemaradt ebben a versenyben. Most azonban beleerősít az amerikai óriásvállalat: számos, az eddig ismert/látott designtól elrugaszkodó eszköz jelenik meg hamarosan, Windows 7-et futtatva. Az Acer például Iconia névre keresztelt kétképernyős (14 colos) termékével igyekszik felhívni magára a figyelmet, a Samsung pedig egy olyan 7 colos tabletet jelentett be, aminek előcsúsztatható billentyűzte van.

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Windows 8 immár nem csak x86-os környezetben lesz képes üzemelni, hanem támogatni fogja az ARM architektúrára alapuló platformokat is (itt elsősorban táblagépekre kell gondolni). Működés közben ezt minimum 12-18 hónap múlva láthatjuk először - ennél korábbra nem várható az új redmondi OS megjelenése. A lépés megtételéhez kell is az idő, hiszen az x86-os környezetre írt alkalmazások nem fognak futni ARM környezetben. Azaz teret kell engedni a fejlesztőknek, hogy legalább a legfontosabb alkalmazásokat portolják erre a platformra is, mivel szoftverek nélkül a rendszer életképtelen lesz. A bemutató kapcsán a vállalat - pontosabban Mike Angiulo, a Windows hardveres fejlesztésért felelős részlegének alelnöke - demonstrálta, hogy a Word és a Powerpoint már képes ARM processzoron futni. Igaz, ezek az alkalmazások a Microsoft boszorkánykonyhájában készülnek, messze még az az idő, amikor a külső nagy szoftverfejlesztő vállalatok is megjelennek saját, ARM-alapú programjaikkal.

Debütált a Microsoft Surface legújabb változata is a CES-n. Korábban az érintőképernyős termék óriási, valóban asztal méretű volt, ám mára sikerült jelentősen kisebbre faragni az elsősorban kaszinókban, klinikákon, éttermekben használt Surface-t. Ez a számok nyelvén annyit jelent, hogy immár csak 4 col (10 centiméter) vastag az eszköz, így akár falra is rögzíthető. Alapvetően azonban nem változott meg működése: asztallapnyi méretű folyadékkristályos felületen képes egyszerre több érintés érzékelésére, köszönhetően infravörös szenzorainak.

Ezek révén azonban a korábbi modelltől eltérően immár „szkennerként” is funkcionálhat. A Pixel Sense névre keresztelt eljárás során minden egyes pixel infravörös kameraként viselkedik, azaz „látja” az érintéseket. Többek között szövegek beolvasására is képes, amint az az alábbi képen is látszik.

Kijelzőjét egyébként a ma kapható legnagyobb méretű Gorilla Glass üveg védi a karcolásoktól és egyéb fizikai behatásoktól.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést