Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Szeptember 15. 10:30, szerda | Helyi
Forrás: Debrecen.hu

Új piac épülhet a Fényesudvaron

Új piac épülhet a Fényesudvaron

Lakossági fórumon mutatták be szeptember 14-én a fényesudvari piac rekonstrukciójának látványterveit. A megfelelő engedélyek után, a munka tavasszal elkezdődhet. Az új piac 2011 végére készülhet el, mintegy 150 millió forintból.

„A fényesudvari piac rekonstrukciójával 2009-ben kezdtünk el foglalkozni. Nem szerettük volna a kispiacot megszüntetni, viszont a piac területén lévő vasbeton elemek, a tetőszerkezet alapos felújításra szorult. Felkértük a Megalit 99 Kft-ét, hogy készítsen a piac rekonstrukciójáról terveket, mert úgy gondoljuk, hogy a piacra itt szükség van, nem csak a lakosság, hanem a közelben dolgozó kistermelők szempontjából is." - mondta Pajna Zoltán alpolgármester azon a lakossági fórumon, ahol a felújítandó fényesudvari piac látványterveit mutatták be.
Az elavult tetőt a tervek szerint lebontanák, új térburkolatot helyeznének el, illetve szinte duplájára növelnék a mostani árusító felületet, valamint magasabb szerkezettel fednék le a területet, ami által egy csarnokszerű tér jönne létre, ahol szabályozott, kulturált körülmények között lehetne vásárolni.
Leghamarabb 2011 tavaszán kezdődhetnek el a munkálatok, addig ugyanis közvetlenül a piac mellett található társasház lakóival meg kell egyezni a telekcseréről, mert a terület egy része jogilag az ő birtokukban van.


 

 

 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.