Hírek
2010. November 15. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: nana.hu
Tudtad? 10 tévhit a passzívházakról
Passzívház: manapság menő téma. De vajon mindent tudsz róluk?
A játszótér sarkában az ökotudatos apukák éppen úgy beszélnek erről a témáról, mint a komoly mérnökök a konferenciák szüneteiben. Szigetelésről, fenntarthatóságról és nulla forintos számlákról értekeznek. Ami közös bennük: nyitottak, érdeklődők, és van néhány dolog, amivel mindig összetalálkoznak.
Gyakori, hogy a passzívházban lakókat holmi különc, ökoőrült embereknek tartják, akiknek a házai a kívülállók számára elérhetetlenek, megközelíthetetlenek. E tévhitek ellen az egész világon, minden évben megrendezik a Nemzetközi Passzívház nyílt napot. Ezen a napon a passzív házak tulajdonosai megmutatják a házukba érkezőknek a passzívház előnyeit, és személyes tapasztalataikat megosztják az érdeklődőkkel.
Magyarországon jelenleg 5, hivatalosan minősített passzívház található. Ezek mellett minősítés alatt van 3-4, de felépült már négy nem minősített ám passzív házként funkcionáló ház is.
1. Tévhit: Tilos ablakot nyitni
Egy passzívházban van - és szükséges is-, hogy legyen nyitható ablak, mivel ezt nyáron használják leginkább az éjszakai hűs levegő befogására. Télen lehet, de nem szükséges ablakot nyitni, mivel éjjel- nappal a levegő friss marad. Ha ablakot nyitunk, a kiáramló levegő nem megy át a hőcserélőn, ezért fizetnünk kell a hőveszteségért.
2. Tévhit: Az építkezés aránytalanul drága
A többletköltség alacsony, ha intelligens építési és célszerű építészeti megoldásokat alkalmazunk, amelyet bizonyítanak a már megvalósult magyarországi passzívházak.
3.Tévhit: Ha hidegnek érzem a lakást, nem tudok befűteni
Minden passzívházban van fűtés, ha minimális mértékben is. A Közép-Európában megszokott klímában - kint 0 °C alatt van a hőmérséklet - nem elegendő az ablakokon besugárzó napfény, vagy az épületben felszabaduló belső hő az épület belső hőmérsékletének fenntartásához.
4. Tévhit: A vastag szigetelés többe kerül, mint amit meg lehetne velük takarítani.
A passzívházak összes alkotóeleme hosszú élettartamú, ezalatt megtakarítják az előállításukhoz szükséges energia többszörösét. Az épület szerkezetét a vastag szigetelés védi az időjárás viszontagságaitól, így az hosszabb élettartamú, ezáltal értéktartóbb.
5. Tévhit: A passzívházat később nem lehet eladni
Ez jellemzően az olcsó módszerrel felújított épületekre igaz. Az ingatlanvásárlók egyre inkább az alacsony energiafogyasztású ingatlanokat keresik, és mellőzik a nagy energiaigényűeket. Egy passzívház ma már megfelel annak az épületenergetikai színvonalnak, amely Európában csak 2020-tól lesz kötelező. Aki ma ezzel a módszerrel építkezik, az értéktartó épületbe fektet be.
6. Tévhit: A szigetelésbe nem lehet egy csavart becsavarni, az egerek megrágják.
A rágcsálók ellen - amelyek kb. 50 cm mélységig jelentenek gondot! - erős, a talajba helyezett fóliával lehet hatásosan védekezni. Kisebb és nagyobb terhek rögzítésére is meg van a megoldás, például egy spirál formájú tipli, mellyel lámpák, levélszekrények rögzíthetők. Szinte nincs is olyan tárgy, amit ne lehetne a szigetelésen keresztül hőhídmentesen rögzíteni.
7. Tévhit: A passzívház egy bonyolult „High-Tech” ház
A passzívház nem igényli bonyolult gépészeti megoldások beépítését. Az itt alkalmazott komfort szellőzés kevesebb gombbal jár, mint egy televízió. Az egyetlen karbantartási feladat a szűrőcsere, amelyet a tulajdonos - a porszívó szűrőjéhez hasonlóan - maga is elvégezhet, évente 2-3 alkalommal.
8.Tévhit: A szellőztető berendezés csővezetékei a baktériumok melegágyai, a készülék zajos
A friss szellőzőlevegővel működő berendezések nem hasonlíthatóak a kevert levegős klímaberendezésekhez. Mikroorganizmusok csak a rosszul gondozott klímaberendezésekben telepedhetnek meg, (ahol a pára lecsapódik). A passzívházban alkalmazott szellőztető berendezésben a friss levegő nem keveredik az elhasználttal, a külső levegő egy kiváló szűrőn keresztül pormentesen érkezik az épületbe. A készülékek csöndesek, a kevés zaj kiszűrésére hangtompítókat alkalmaznak.
9.Tévhit: A passzívházak rondák, kocka formájúak.
Passzívházak bármilyen építészeti stílusban kivitelezhetőek: nem az épület formája, hanem a minősége meghatározó. Az optimális megoldás elérését azonban célszerű különböző formákkal és tájolással segíteni. (Pl.: az épület déli tájolása, nagy ablakfelületek alkalmazása, kompakt épületforma)
10.Tévhit: A vastag szigetelés alatt a fal nem tud lélegezni, bepenészedik
A vastag szigetelés alatt a fal szinte ugyanolyan meleg, mint az épületben található belső levegő, ezért szinte kizárt a páralecsapódás. Az alkalmazott falszerkezetek a párát áteresztik, vagy a párazáró rétegek azt az épületen belül tartják. A pára eltávolításáról a szellőzés gondoskodik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
