Hírek
2011. Március 02. 12:15, szerda |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Tudja, melyik kínai tartomány olyan, mint Magyarország?
Kína a világ második gazdaságává lépett elő, és tartományai egyenként is akkora összterméket produkálnak, mint a világ egyes országai. A The Economist magazin sorba állította az országrészeket, a rangsorból pedig az derült ki, hogy a
Kína egyes tartományai önmagukban is előkelő helyezést érnének el a világ országainak GDP-listáján - derül ki a The Economist magazin interaktív térképéből. A déli, exportcikkeket gyártó Kanton összeterméke például megközelíti Indonéziáét, Csiangszu és Santung leelőzi Svájcot. Ha Sanghajt külön számítjuk, akkor a város egy főre jutó, vásárlóerővel arányos GDP-je akkora, mint Szaúd-Arábiáé.
A magyar GDP-nek az ország északkeleti részén fekvő, a Belső-Mongóliával határos Senhszi tartományé felel meg. Magyarországgal szemben Senhszi viszonylagos elzártsága miatt a kínai átlag GPD-nél kevesebbet termel, viszont Kínai harmadik legnagyobb bauxitlelőhelyeivel rendelkezik. Leginkább nehézipara fejlett, így a szénbányászat, a vegyipar, az energiatermelés és a fémmegmunkálás. Míg bányáiban és gyáraiban hírhedten rossz körülmények uralkodnak - az elmúlt években több ezren haltak meg balesetekben -, a tulajdonosok különösen gazdagok, és befolyásosok a kínai ingatlanpiacon.
Van egy másik kínai tartomány is, amely Magyarországhoz hasonlítható, ez pedig a parányi tengerparti Tiencsin. Senhszi az összes GDP tekintetében hasonlít Magyarországhoz, és 16. a tartományok rangsorában. Ha az egy főre lebontott GDP-t nézzük, akkor Tiencsin Magyarország megfelelője. Ez évi 19 ezer dollár, amellyel a tartomány az előkelő ötödik helyen áll a listán, csak Peking, Sanghaj, Hongkong és Makaó előzi meg. Peking 22 ezer dolláros egy főre lebontott GDP-je Szlovákiáénak felel meg.
Történelmi érdekesség, hogy Tiencsinben volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen kínai gyarmati területe, 0,6 négyzetkilométerrel. Az itt élő harmincezer ember osztrák-magyar állampolgárságot kapott. A rendet a monarchia negyven tengerésze és hetven kínai fegyveres őrizte, osztrák-magyar törvények voltak érvényben, és máig fennmaradt sok, azokat az időket idéző épület. Az első világháború végén azonban a kínai erők elfoglalták a területet, és Magyarország a trianoni békeszerződésben lemondott róla.
Export tekintetében a szintén északi és tengerparti Santung tartomány felel meg Magyarországnak; a kivitel évente 82 milliárd dollárnál is nagyobb, ami egymilliárddal marad el a magyar exporttól. Santung, amely az 1920-ig német gyarmat volt, szintén az előkelő ötödik helyet foglalja el a listán, azaz az ötödik, legtöbbet exportáló tartomány Kínában.
Santung arról ismert, hogy nagy nemzetközi márkák termékeit gyártják ott, illetve több kínai márka, a többi között a külföldön is ismert Csingtao sör, valamint a háztartási cikkeket gyártó Haier és Hisense otthona. Gazdaságában a bortermelés foglalja el a második helyet, és a kínai cabernet sauvignon, chardonnay és merlot többségében onnan származik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
