Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Augusztus 31. 08:05, kedd | Helyi
Forrás: haon.hu

Tócóvölgyi szatír – „fényes nappal, fél ötkor hogyan tudtak elrángatni egy lányt?”

Tócóvölgyi szatír – „fényes nappal, fél ötkor hogyan tudtak elrángatni egy lányt?”

A környék idilli: zöld környezet, ligetes parkok, madárcsiripelés. Ám nemrég fényes nappal egy fiatal lány esett áldozatául a környékbeliek által „tócóskerti szatírként” elhíresült erőszakolónak.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk a rendőrség által kiadott felhívásból az derült ki, hogy augusztus 10-én délután öt óra környékén a szatír arra kényszerített egy hölgyet, hogy „tűrje azt, hogy ő önkielégítést végez, továbbá ezen tevékenységében fizikailag működjön közre".

 

                                                    

 

A járókelők elmondásából még az is kiderült, hogy a nőt elrángatták a Tócóvölgyből az erdős, fás részhez. A fiatal hölgyek egy része kételkedik abban, hogy valóban erőszak történt-e, hiszen egy járókelőkkel teli területen nem lehet egyszerű a fent említett bűntényt végrehajtani.

Mások viszont azóta óvatosabban közlekednek, ha tehetik a Tócóvölgy illetve Tócóskert mögötti területekre nem merészkednek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.