Hírek
2011. Február 22. 09:11, kedd |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Teszt! Közalkalmazotti bérből próbál megélni három politikus
Bölcsődei gondozóként dolgozik egy héten keresztül három politikus, hogy kiderüljön számukra, milyen munka zajlik a gyerekek elsődleges szocializációs helyén, és ezért milyen fizetést kapnak az ott dolgozók.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezet adatai szerint 20-25 éves munkaviszony után is csak havi 75-80 ezer forintot visznek haza a kisgyermeknevelők. Két országgyűlési, – Bábi Gabriella (Fidesz), Ertsey Katalin (LMP) - és egy önkormányzati - Vörösmarty Attila (Fidesz) - képviselő. Két nő, egy férfi. Három helyszín: Budapest, Göd és Kecskemét és egy feladat: egy bölcsődei gondozó bőrébe bújni egy teljes hétre annak feladataival és fizetésével.
Ők hárman egész héten keresztül egy-egy bölcsődében dolgoznak majd teljes munkaidőben, és mindemellett a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni rezsijüket, közlekedésüket, és bármely más, felmerülő költségüket.
Hétfőn mindhárom képviselő megkapta a hétre érvényes munkaszerződését és jelenléti ívét. Az első nap még mindhárman a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődében ismerkedtek a szakma rejtelmeivel. Keddtől Bábi Gabriella Gödön egy lakótelepi bölcsődében, Ertsey Katalin a VIII. kerületben, míg Vörösmarty Attila Kecskemét városi bölcsődéjében dolgozik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
