Hírek
2010. November 04. 11:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: nana.hu
Szült a 10 éves lány
A spanyol jog szerint, 13 éves kor alatt a szexuális aktus, akkor is szexuális visszaélésnek számít, ha az az érintett beleegyezésével történt.
Gyereket szült egy 10 éves kislány a spanyolországi Jerez de la Frontera városában. Egy helyi napilap, a Diario de Jerez keddi híradása szerint a baba még múlt héten jött világra, gyermekkorú, 10 éves anyja román származású.
Az anyát és gyermekét már hazaengedték a kórházból, mindketten egészségesek. Most a spanyol hatóságok vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy a kiskorú szülők illetve azok szülei megfelelő körülmények között élnek-e ahhoz, hogy felneveljék a csecsemőt - nyilatkozta Micaela Navarro az andalúziai régió minisztere.
Sem a kórház, sem pedig a hatóságok nem árulnak el semmit az újszülöttről, még a nemét sem lehet tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy nem találtak nemi erőszakra utaló jelet, így nyomozás sem indult az ügyben.
A spanyol jog szerint, 13 éves kor alatt a szexuális aktus, akkor is szexuális visszaélésnek számít, ha az az érintett beleegyezésével történt. Jelen esetben azonban az is bonyolítja a helyzetet, hogy az apa szintén fiatalkorú és nem világos, hogy egyáltalán büntethető-e.
A Diario de Jerez beszámolója szerint a lány már akkor is terhes volt, amikor Spanyolországba érkezett, ennek időpontját azonban nem közlik, így az sem világos, hogy az apa egyáltalán az országban van-e.
Több szakértő most is elmondta a nyilvánvalót, hogy a növésben lévő szervezet esetében sokkal nagyobb kockázatot jelent a terhesség az anyára és magzatára nézve is. Több tanulmány is rámutat, hogy a fiatal anyák gyakrabban hoznak világra koraszülött gyermekeket, a babáknál pedig annak az esélye, hogy kétéves koruk előtt meghaljanak, sokkal nagyobb, mint egyéb esetekben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
