Hírek
2011. Február 17. 08:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Szűkebb esztendő jön
Épületfelújításra több, egyéb feladatokra kevesebb jut szociális és egészségügyi területen az idei évben. Az illetékes bizottság elnöke szerint azonban a működőképességet nem veszélyezteti a keret csökkenése, a beruházásokhoz pe
Az egykori szolgálati lakásból kialakított új orvosi rendelőben az akadálymentesítés mellett átfestették és csempézték a falakat, kicserélték a nyílászárókat és felújították a vizesblokkot. Fazakas Béla háziorvos két hét múlva költözik át ide, ez a befektetés a háziorvos szerint hamar megtérül.
- Az önkormányzat tulajdonában lévő épületet 10 millió forintos beruházással alakítottuk át rendelővé. A beruházás körülbelül 5 és fél év alatt térül meg – mondta el Dr. Fazakas Béla háziorvos.
Az épület belső és külső átalakítását még a tavalyi költségvetésből fedezték. Idén erre a feladatra jóval többet, 40 millió forintot terveznek, egyéb feladatokra azonban kevesebbet, egészségügyre ugyanis a tavalyi 57 millió helyett idén mintegy 48 millió forint jut. A szociális feladatokra pedig a tavalyi 863 millió forint helyett 787 millió forintot irányoz elő a költségvetési tervezet. Az egészségügyi és szociális bizottság szerdai ülésén tárgyalt a költségvetésről. Kiss Sándor elnök szerint, bár kevesebb jut mindkét területre, minden feladatot el tudnak látni.
- Bár minimálisan csökkent az erre fordítható összeg, ez mégsem veszélyezteti a szociális ellátásban részesülőket. A jogos igényeket teljesítjük, és bár csökkenő mértékben, de az egészségügyet is tudjuk támogatni – magyarázta Dr. Kiss Sándor, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke.
Az elnök hozzátette, a pályázati lehetőségek további segítséget jelenthetnek a beruházásoknál. A bizottság támogatta az előterjesztést, a költségvetésről csütörtöki ülésén dönt a közgyűlés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
