Hírek
2023. Október 19. 09:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: 60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására.
- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén.
A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat is - tájékoztatott.
Szijjártó Péter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek szavai szerint hatalmas jelentősége van a környezetvédelem szempontjából is.
"Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül" - figyelmeztetett.
Elmondta, "ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. És ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni".
Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában. "Nagyon rég volt már olyan, hogy a globális gazdaságot meghatározó technológiai forradalomban Magyarország élenjáró lett volna" - mutatott rá, ami szerinte óriási teljesítmény egy ekkora országtól.
A miniszter tudatta, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a nap folyamán a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD elnökét, aki ezt üdvözölte, különösen annak fényében, hogy a vállalat néhány napja kezdte meg járművei forgalmazását hazánkban.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy BYD számára Magyarország fontos piac, ráadásul elektromos buszokat gyárt már ma is Komáromban a cég.
Aláhúzta: "az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos autóipar helyét, ha tetszik, ha nem, ez tény, és ezen változtatni nem lehet. Itt a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni".
"Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára" - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
