Hírek
2010. November 17. 08:05, szerda |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Szerződés a rendőrség és az állampolgárok között
A rendőrségbe vetett bizalmat helyre kellene állítani: az emberek megfelelő garanciákkal védve kerüljenek kapcsolatba annak tagjaival!
A Lehet Más a Politika szerint a rendőrség függetlenségét mindenképpen meg kellene óvni, hogy ne eshessen áldozatul a kormány mindent központosítani akaró, túlterjeszkedő politikájának.
Ezért az ellenzéki párt az javasolja, hogy a Független Rendészeti Panasztestület hatáskörét növeljék meg, hogy ez a magas szintű szakmai szervezet mostantól minden rendőri jogsértés ügyében eljárhasson, sőt jogszabályalkotást is kezdeményezhessen. Ennek célja, hogy a rendőrök és az állampolgárok is lehetőséget kapjanak a jogsértések tisztázására és megelőzésére.
Az LMP közleménye szerint ezentúl igazoltatás vagy bármilyen rendőri intézkedés esetén mostantól a rendőrnek igazolást illetve jegyzőkönyvet kelljen kiállítania, így állampolgár hitelesen tudja igazolni, hogy a rendőrség vele szemben mikor, milyen indokból és célból került kapcsolatba. Ezzel lehetővé válna, hogy az állampolgárok és a rendőrség - jogorvoslat esetén - igazolni tudják a történteket. A módosítás jól szolgálja a kölcsönös bizalom helyreállítását, és gátat vethet az önkényeskedésnek. Megjegyzendő, hogy a túl sok papírmunka ellehetetlenítené az elképzelés gyakorlati megvalósítását.
Az adatgyűjtésekkel kapcsolatban pedig azt javasolják, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok miniszteri helyett már csak bírói engedély birtokában végezhessenek titkos adatgyűjtést (lehallgatást, híváslisták átnézését, stb.), a miniszteri engedély ugyanis nem jelenthet teljes függetlenséget a politikától.
Az LMP hisz a rendőrségben, és mindent megtesz az elvesztett állampolgári bizalom helyreállításáért. Ez azonban csak akkor érhető el, ha azt tapasztalják, az önkény semmilyen formája nem valósulhat meg, ha látják, hogy magánéletükbe a rendőrség, illetve a titkosszolgálatok csak indokolt esetben avatkoznak be, és nem használják azt politikai célok megvalósítására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
