Hírek
2011. Március 18. 14:28, péntek |
Helyi
Forrás: totalcar.hu
Személyautó vagy egyterű?
Az emberben csak akkor tudatosul, mennyire visszaélnek az autógyártók a családosok helyzetével, amikor elgondolkodik azon, mi a franc kerül egy átlagos méretű és képességű egyterűben nyolcmillió forintba?
Hűha, hát nem is tudom: szép ez, emberek? – tártam szét tanácstalanul két karomat és néztem körbe a kollégákon. Valahogy egyikőjük arcán sem láttam a rajongást, ellenben legalább nem takarták el a szemüket, mint az új Focus képei láttán.
Alapvetően a remek, narancssárga szín és a szép felnik adják el ezt a konkrét Grand C-Maxot, na meg az itt-ott fellelhető plusz dekorbetétek. Pedig magával a formával alig van baj. Az elején. A fényszóróktól kiinduló koncepciót egész következetesen sikerült végigvinni a formatervezőnek, egészen a tolóajtók végéig. (Melyek csak a Grandhoz járnak, a mezítlábas, kompakt C-Max klasszikus hátsó ajtókkal készül.)
Ott azonban szemmel láthatóan a saját – emelkedő övvonalú – csapdájába esett a mester és csak tudatmódosítók által stimulálva volt képes összehozni az autó oldalait és hátulját. Nem tudok elvonatkoztatni, de az ívekből és árnyékokból emelt Bábel tornya láttán önkéntelenül is ajkamra tolul a szó, az ő neve, amit sosem szabad hangosan kiejteni: Ta-cu-maaaaaa.
Persze ízlésről vitát nyitni nem érdemes, a fájdalom különben is rövid ideig tart csupán, a Grand C-Max hátulja már tökéletesen illeszkedik Fordék egyterű-divatjába.
Odabent némiképp ugyanaz a futurisztikusnak látszani akaró, valójában kissé eklektikus építészet fogad, mint az új Fiestában vagy Focusban. Kétségkívül jól mutat a fotókon a középkonzolba épített Darth Vader vagy a szigorú ívű ezüst dekorbetét, de a műszeregységnél már kicsit besokalltam én is. Az ugyanis szakasztott mása a Benji, valamint Yubi herceg és Zax, a droid kalandjai a földön című sorozat Zord droidjának. A pontot az i-re a sok apró krómbetét teszi fel, ezeket csak decensen érdemes felhasználni, túlzott mennyiségben fölösleges bazári hangulatot keltenek az amúgy precízen összerakott, jó anyagú és halk beltérben.
A kezelőszervek furák. Sok az apró, kis gomb és tekerentyű, a fedélzeti számítógép menüjét és az audiorendszert ráadásul két teljesen egyforma kezelőpanel vezérli a kormányon. Plusz egy harmadik felel a hangerőszabályzásért és a telefonért.
Apropó, telefon. Dicséretére váljék a Fordnak, hogy először sikerült Bluetooth audión keresztül csatlakoztatnom a Nokia N95-ömet a rendszerhez és a feláras hifiből egész elfogadhatóan szólt az Alice in Chains. A sokkal drágább ötös BMW ezt nem tudta, pedig az opció megvolt ott is.
A műszerfal maga íves, megtört, egyedül a kormány emlékeztet régi önmagára, ám a kaotikus helyzeten sokat javít a kétszínű beltér és a panorámatető, ami némi világosságot és könnyebb orientációt hoz a kezdeti hová nyúljak tanácstalanságba. Érzésem szerint sok ez egy családi egyterűbe, a testvér Mazda 5 például sokkal áttekinthetőbb és logikusabb felépítésű. Persze annak idején Zámbó Jimmyt sem a szépségéért szerették…
A legnagyobb gond azonban az, hogy a Grand C-Max a látvány kedvéért feláldozza azokat az attribútumokat, amelyek leginkább számítanak ebben a kategóriában: a teret és a praktikumot.
Először is engedjék meg, hogy értetlenül álljak a műszerfal és a szélvédő között elterülő kietlen rónaság szélén. Persze az erősen döntött szélvédő sportosságot sugall, de nem hinném, hogy egy egyterűnél ennek kéne lennie a fő szempontnak, egy egyterű sugalljon egyterűséget, máskülönben előfordulhat, hogy azzal a fél négyzetkilométernyi szürke plasztikkal szembesülünk, ami köztünk és a szélvédő között terül el.
Ez még nem is lenne önmagában baj, megoldották ezt mások is úgy, hogy telepakolták tárolórekeszekkel. Igaz, ezek össztérfogata leginkább a katalógusokban mutat jól, de legalább valamire igyekeztek kihasználni a helyet. A Grand C-Max azonban annyira családbarát, hogy gondoltak azokra a gyerekekre, akik egy-egy hosszabb pihenő alkalmával szeretnének karikás ostort pattogtatni, esetleg újrajátszani a kurszki tankcsatát, de odakint esik az eső. Tessék, a műanyag rónaság csak rájuk vár.
És most ne próbáljanak meg azzal ellenérvelni, hogy kell a hely a légzsáknak, a fűtéskonzolnak és a ki tudja, minek, mert nem így van. Ez itt annyi elpocsékolt tér, amennyire később érezhetően szükség lenne. Ráadásul ha a beépített navigáció térképeiből hiányzik Magyarország, akkor meg se próbálják az utólagos navit a szélvédőre cuppantani: egyszerűen nem érik majd el.
Az ajtózsebekbe a félliteres palack ugyan elfér, nagyobb már nem, cserébe hangulatosan meg van világítva ez is, az autó színével megegyező fénnyel. Mentségére legyen mondva, hogy a kesztyűtartó gigantikus, a könyöklő pedig mély, kár, hogy előrehúzva a fedele eltakarja a prémium középkonzol második italtartóját.
Az első ülések feláras bőrkárpitja szép és vastag, az elektromotorok tág határok között mozgatják őket, és kivételesen a deréktámasz is jó helyre került. Ha netán nem rendelnék meg ezt a feláras extrát, nem kell aggódniuk, a második sorban ülők térde majd helyettesíti a szerkezetet.
Na jó, pontosítanék: akkor, ha botor módon elhiszik, hogy a Grand C-Max tényleg hétszemélyes. Ugyanis a kabin elejében elvesztegetett súlyos centiméterek éppen ott hiányoznak, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk: a két hátsó sorban. És sajnos az ötletesen és remekül variálható ülések sem képesek kompenzálni a hiány
Hiába lehet a középső padot osztottan mozgatni előre-hátra, mert ha hátratoljuk, akkor csonkoljuk a leghátulra szorultakat (cserébe lesz annyi lábterünk legalább, mint egy Golfban), ellenben ha azoknak csupán arasznyi térdhelyre lenne szükségük, akkor mi térdelünk irgalmatlanul az előttünk ülők veséjébe. Oké, elismerem, a gyerekek is jogilag személynek minősülnek. A gond csak az, hogy a leghátsó sorba nem fér el rendesen a gyerekülés, amelyik pedig már akkora, hogy nem kell neki, az nagy valószínűséggel rendelkezik térddel és sípcsonttal is, és ezek számára már nincs hely.
A leghátsó sort felejtsék tehát el, maradjunk középen, ahol tulajdonképpen két gyerekülés elfér, de három személy már csak nagy kínok árán. Az ülőlapba behajtogatható középső kaloda ugyanis olyan szűk és kényelmetlen, hogy oda csak büntit tölteni vezényeljünk bárkit. Legjobban tesszük, ha eltüntetjük ezt a középső rekeszt, így adva esélyt legalább egy leghátul ülőnek, hogy a két ülés között kinyújthassa a lábát.
Akárhogy is számolom, ez az egyterű bizony csak négyszemélyes, nagy jóindulattal öt. Mindegy, mert akinek kettőnél több gyermeke van, az már amúgy is régen valami nagy kombiban vagy maxi egyterűben, esetleg Multivanban ücsörög, ez esetben azonban felmerül egy komoly probléma: kell-e nekünk valójában a Grand C-Max? Ha csomagtérre van szükségünk, akkor talán. Padlóba hajtott leghátsó sorral 475 literes a csomagtér, kétszemélyes konfigurációban 1742. Nem, ez nem túl nyomós indok…
Akkor talán a két tolóajtó, ami kétségkívül remek dolog, ha szűk helyen parkolunk. Csak ne feledjük el, hogy funkciója miatt sajnos nem lehet rajtuk valamirevaló ajtózsebet kialakítani.
Lépjünk át a kicsit pozitívabban töltött térbe és próbáljuk meg egyensúlyba hozni ezt a tesztet. Mert azért vannak dolgok, amiket viszont a Grand C-Max jól csinál. Például finoman és kényelmesen gurul, mindezt úgy, hogy a Mazda 5-ből már ismert 1,6-os kis dízel hangját alig halljuk. Ráadásul Focushoz méltóan jól kanyarodik, az úttartása példás és persze a megszokott, jóindulatúan alulkormányzott karaktert kapta.
Érezhetőn nagyobb hangsúlyt fektettek a zajszigetelésre, mint a Mazda 5 esetében, a szél- és futóműzaj is minimális, még nagy sebességnél is abszolút elviselhető. Az úthibákon még ezekkel a 17 colos kerekekkel és alacsony profilú gumikkal is csak átlibben, távolról hallatszik csak, hogy dolgoziik a felfüggesztés.
Vezetni is elég jó, a hatfokozatú váltó pontos és határozottan megvezetett, a fékpedál finom, de határozottan fog a négy tárcsa. Sportolni azonban nem akarunk majd ezzel a motorral. Nem olyan erőtlen, mint azt a kis hengerűrtartalom és a 115 lóerős teljesítmény alapján elképzelnék (270 newtonméter), de érezni, hogy 1504 kilós tömeget kell lendületbe hoznia, ezért érdemes a fordulatszámmérőt az örömzónában tartani, akkor önmagához képest tempósan is képes haladni. Az átlagfogyasztás 7-7,5 liter között mozgott.
Titanium felszereltségi szint, X-Panoráma csomag, bőrkárpit és krómdísz mindenütt, plusz két ülés, velúrszőnyeg, himbilimbi, navi és ki egy talicskányi extra… Na igen, és a feláras prémium középkonzol (eddig a kézműves műanyagok vitték a pálmát). Tesztautónk árcéduláján a nyolcmillióhoz közeli összeg virított. Engedtessék meg, hogy dobjak egy hátast az aszfaltra. Ha levonjuk a sallangot és a legmagasabb, Titanium felszereltségi szinthez hozzáadott extrákat, akkor 6,595 millió forinton állunk meg. Szerintem sok. De nézzük a többieket, aztán döntsék el önök.
A Volkswagen Touran Highline 1,6 CR TDI 7 639 000 Ft, a C4 Grand Picasso 110 HDi 7 325 000-be, a hétüléses Grand Scénic Privilége 160 lóerős dízellel 6 990 000 forintba kerül. A Peugeot 5008 Premium Pack 163 lóerős HDi-vel és automata váltóval 8 135 000 forint, míg a friss jövevény, a Chevy Orlando LTZ+ 2.0D 163 5 830 000 forint automatával.
Ezek a konkurencia legmagasabb felszereltségi szintű modelljei. A számok tükrében persze akár olcsónak is tűnhet a Focus Grand C-Max, egy nagyon fontos apróságról azonban ne feledkezzünk meg: a felsorolt típusok mindegyikében több helyünk lesz. Ráadásul a Touran presztízsben veri a C-Maxot, az Orlando ár-érték aránya kimagasló, a franciák pedig mesterei az egyterűségnek már hosszú évek óta. És akkor a Zafirát még meg sem említettük…
A C-Max–Grand C-Max duónak nem lesz könnyű dolga, ha ide érdemben be akar törni. Személyautós tulajdonságaikkal egyértelműen a legjobbak közé tartoznak, egyterűként azonban… nos, láttunk már ettől jobbat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
