Hírek
2010. November 18. 13:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: turizmusonline.hu
Sokakat érdekel Harry Potter sírja
Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.
A 18 éves korában elhunyt brit katonának semmi köze a világszerte ismert varázslótanonchoz, J. K. Rowling regényhőséhez, a Ramle városba látogató turisták mégsem hagyják ki a lehetőséget, hogy síremlékénél fényképezkedjenek. Arról nincs statisztika, hogy hányan keresik fel a látványossággá vált sírt, de - amint azt egy helybeli megjegyezte - ha nem terjedt volna el, hogy itt nyugszik Harry Potter, senki sem menne a temetőbe.
A katona Birmingham közelében született, és egy évvel idősebbnek hazudva magát 1938-ban állt be a hadseregbe. Regimentje honlapjáról kiderül, hogy bevonulása évében került az akkor brit mandátum alatt álló Palesztinába, ahol 1939-ben esett el egy fegyveres bandával vívott tűzharcban.
Ramle illetékesei szerint úgy öt éve jelentek meg az első "zarándokok", a város pedig az év eleje óta ajánlja idegenforgalmi honlapján a sírhelyet turisztikai célpontként. "Igaz, hogy nincs kapcsolatban az irodalmi hőssel, de a név eladható és piacképes" - fogalmazott Ron Peled, aki idegenvezetőként tucatjával kíséri a látogatócsoportokat a síremlékhez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
