Hírek
2011. Március 09. 10:17, szerda |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Sky Court: március 27-től az utasok is birtokukba vehetik
Óriási üvegablakok, átláthatóság és tükröződés jellemzi a Ferihegy két terminálját összekötő óriáscsarnokot. A SkyCourt március 27-én 0 órakor nyílik meg a forgalom előtt.
Az átláthatóságot és a tükröződést tartja a magyar és az angol mérnökkamara közös díjában részesült új óriáscsarnok, a Ferihegy két terminálját összekötő SkyCourt esztétikai-építészeti koncepciója legfontosabb elemének Tima Zoltán, a tervezőcsapatot vezető Ybl-díjas építész.
Mint azt elmondta, a SkyCourt építésekor az elsődleges szempontok funkcionálisak voltak: azt kellett elérni, hogy az új épület az utasok számára is látható módon, földi és légi oldalon egyaránt összekapcsolja a két már álló terminálépületet, és egységet alkosson azokkal. "A tervezéskor az volt a szándékunk, hogy az új központi épület inkább magához rántsa a két terminált, semmint rájuk nehézkedjen" - fogalmazott Tima Zoltán.
Az építész a nemzetközi példák közül a zürichi repteret említette, ahol hasonlóképpen két már álló terminál közé kellett beilleszteni egy új csarnokot. Mint azonban rámutatott, a hasonlóságok igen korlátozottak, így lényegében saját kútfőből kellett megalkotni a koncepciót.
Átláthatóság és tükröződés
Tima Zoltán szerint a SkyCourt két legfontosabb építészeti-esztétikai jellemzője az átláthatóság és a tükröződés. A csarnok belső tere a légi oldalról akár nappal, akár este teljes egészében látható lesz, ezt az érkező utasok élvezhetik majd a repülőről vagy az arról való leszállás közben. Hasonlóan, az óriási üvegablakokon keresztül bentről, a galériaszintről is láthatóak a repülők, a kifutópályák. A tetőtartók közötti bevilágító sávok nappali fényt varázsolnak bent, és segítik a belső felületek tükröződését. Mindez segít könnyíteni a roppant tér hatásán - magyarázta.
A parkoló felé zártabb épületben a fehér szín dominál: ez a tervezők szándéka szerint emlékezteti a szemlélőt a repülőgépek elegáns, fehér törzsére, egyszersmind távolságtartó, méltóságteljes hátteret ad majd az utasok és a kereskedelmi egységek színes kavalkádjának.
A hazai és az angol mérnökkamara díjazta a SkyCourtot
A hazai és az angol mérnökkamara által a SkyCourtnak odaítélt díjról Tima Zoltán elmondta, az elsősorban a szerkezettervezők mérnöki teljesítményének szól, akik az alapozástól a tető tartószerkezetéig megtervezték az épület vázát. Hozzátette ugyanakkor: mint építész ő is magáénak érzi az elismerést.
Mint azt a sajtóbejáráson Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója elmondta, a két év alatt, körülbelül húszmilliárd forintos költséggel elkészült óriáscsarnok jelentősen gyorsítja a biztonsági ellenőrzést, bővíti a szolgáltatási kínálatot, és közel kétszeresére növeli Ferihegy 2 utasforgalmi kapacitását. "Az eddigi 8-8,5 millió fős éves forgalommal szemben mostantól elvben akár 15 millió utast is képesek vagyunk kiszolgálni" - emelte ki.
Az utasok továbbra is a 2A, illetve a 2B terminál bejáratán léphetnek be a repülőtérre, s továbbra is ezeken zajlik majd a becsekkolás és a poggyászok feladása. A biztonsági ellenőrzésre azonban már a SkyCourtban kerül sor, az eddiginél több mint kétszer több, 12 utasbiztonsági soron keresztül. Végül egy "átsétálós rendszerű" vámmentes bolton keresztül vezet az út az új épület központi csarnokába, ahol hagyományos és gyorséttermek, bárok, kávézók, boltok kaptak helyet, köztük számos patinás magyar márka - Szamos, Herendi, Tisza, Gundel - és nemzetközi csúcsmárkák is.
A SkyCourt március 27-én 0 órakor nyílik meg a forgalom előtt, az első járat a Malév londoni (gatwicki) járata lesz. A hivatalos megnyitó ünnepséget március 18-án tartják, a március 19-20-i hétvégén pedig nyílt napot rendeznek, amelyen stewardess-gyorstanfolyam, háztörténeti és repülőgépmakett-kiállítás, valamint repülőgép-szimulátor is várja a nagyközönséget.
A BA vállalati kapcsolatok igazgatója arra is kitért, hogy a SkyCourt átadását követően azonnal megindul a 2A és 2B terminálok felújítása, mivel ezekben bő tíz éve nem volt komolyabb fejlesztés. A társaság az év végéig összesen mintegy 75 milliárd forint értékben tervez beruházásokat, fejlesztéseket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 08:32, szombat | Életmód
Lantos Csaba: Magyarország világelső a megtermelt villamosenergián belüli napenergia arányában
Magyarország világelsővé vált abban, hogy a megtermelt villamos energián belül mekkora arányt képvisel a napenergia - hangsúlyozta az energiaügyi miniszter pénteken Miskolcon, az MVM csoport új alállomásának átadásán.
