Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Július 08. 07:48, péntek | Sport
Forrás: mti

Rio 2016 - Letették az esküt a magyar olimpikonok

Rio 2016 - Letették az esküt a magyar olimpikonok

Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.

A fogadalomtétel szövegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23 éves) és londoni játékokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen.

A különböző sportágakat még a kajakos Douchev-Janics Natasa, a kenus Mike Róbert, az úszó Kapás Boglárka és Cseh László, a vízilabdázó Keszthelyi Rita és Varga Dániel képviselte a színpadon az esküt mondók mellett. A fogadalomtétel közben a magyar nemzeti lobogót Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó tartotta, majd átadta a riói csapat tagjának, a szintén ötkarikás aranyérmes Varga Dánielnek.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: aki most esküt tesz, már sikerrel vette az első akadályt, mivel sok sportágban nehezebb megszerezni a kvalifikációt, mint jól szerepelni. Kitért arra is, hogy a MOB álláspontja doppingkérdésben a zéró tolerancia.

"Felszabadultan, az olimpiai minden mozzanatát élvezve mutassátok meg, mit tudtok. Ha kihozzátok magatokból a maximumot, akkor meglepetést okozhattok. A becsülettel elvégzett, tisztességes munkának mindig meglesz az eredménye. Remélhetőleg közületek kerül ki a 300. magyar olimpiai bajnok, s az is itt ül, aki megnyeri az 500. magyar olimpiai érmet" - fogalmazott Borkai Zsolt, aki ezután köszönetet mondott a szponzoroknak, a sportolókat felkészítő edzőknek, valamint családtagjaiknak.

Áder János köztársasági elnök beszédében a játékok kezdetére visszatekintve úgy fogalmazott: "volt abban valami sorsszerű, hogy az első olimpia legelső rajthoz szólított versenyzője, az egyes rajtszám viselője egy magyar ember volt: Szokoly Alajos".

Hangsúlyozta, Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet.

Az olimpikonoknak azt kívánta, merítsenek erőt elődeik történeteiből, példaként említve Keleti Ágnest, Balczó Andrást, Zsivótzky Gyulát, Gerevich Aladárt, Székely Évát, Gyurta Dánielt és Kovács Istvánt, valamint Komjádi Bélát.

Hozzátette: "a labdarúgó Európa-bajnokság hamarosan véget ér, de a közösségi élmény, amelyhez elég volt a játékosok becsületes, tisztességes hozzáállása, velünk marad. Az olimpiai közvetítéseket milliók nézik majd, Önöknek érezniük kell a szurkolók bíztatását, a mi bíztatásunkat".



A kormány nevében Szabó Tünde sportállamtitkár Pierre de Coubertint idézve azt kérte a magyar olimpikonoktól, hogy küzdjenek jól. Kiemelte: a riói napok alatt 15 millióan szurkolnak majd értük.

Az eseményen megjelent mások mellett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Kozmann György helyettes államtitkár és Keleti Ágnes, a legidősebb magyar élő olimpiai bajnok.

A Káel Csaba rendezte látványos, színes ünnepség keretében felelevenítették az eddigi olimpiák győztes magyar pillanatait, felvillantották a riói csapat tagjait, majd zárásként a nézőtéren keresztül egy hatalmas magyar nemzeti lobogót húztak fel a színpadra. A másfél órás program során fellépett többek között a Győri Balett, Boros Mihály ifjú zongoraművész és Szikora Róbert, az Irie Maffia elénekelte a Bajnok, Denis pedig a Halhatatlanok című dalt.

Címkék: eskü, olimpia, olimpikon

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.