Hírek
2010. Október 05. 13:29, kedd |
Helyi
Forrás: nana.hu
Rekonstruálták Zámbó Jimmy halálát
Október végéig lezárul az ügyészség vizsgálata Zámbó Jimmy halálával kapcsolatosan. Addig a szemtanú, Hulé Éva sem beszélhet.
Pedig sokan várják, hogy végre a nagy nyilvánosságnak is elmesélje, amit a tanúvallomásában már elmondott.
Akárcsak eddig minden évben, úgy idén is telt ház volt a Zámbó Jimmy emlékgálán. Mégis, ez az idei kicsit más volt, mint a többi. Hisz Jimmy rajongói és családtagjai is reménykednek abban, hogy végre megtudhatják az igazat, hogyan is halt meg lassan tíz éve a Király.
A nagy kérdés persze az, vajon mit állapít meg az ügyészségi vizsgálat Jimmy halálával kapcsolatosan. Valóban Jimmy húzta meg a pisztoly ravaszát? Netán Hulé Éva mondott igazat, aki szerint Edit kezében sült el a fegyver? A gálán is ezek a kérdések foglalkoztatták a Király rajongóit, akik lassan tíz éve várnak az igazság kiderülésére. Egyedül Jimmy édesanyja, Anna néni nem kívánt erről beszélni.
- Ne rontsa el ezt a szép napot, ne zaklasson fel – válaszolt arra a kérdésre, elhiszi-e, amit Hulé Éva állít a fia haláláról.
Jimmy testvére, Marietta már jóval bőbeszédűbb volt.
- Bár alig ismerem, én mégis hiszek Hulé Évának! Rajtam kívül több ezren vannak, akik szeretnék végre tudni az igazságot, miért kellett a testvéremnek ilyen fiatalon meghalnia. A rajongók levelekkel bombázzák a hatóságokat, és kérik az ügy újravizsgálását. Ellenkező esetben tüntetést helyeztek kilátásba a Parlament előtt.
Hulé Éva az állapota miatt nem tudott részt venni a gálán. Az asszony egészsége ismét sokat romlott, így könnyen lehet, hogy vissza kell mennie a kórházba. Fél, hogy ő már nem éri meg az ügyészségi vizsgálat eredményét sem...
- Tíz fok van a lakásomban, nyirkos ágyneműben fekszem. Be is lázasodtam. Fűteni nem tudok miből. Amit még eladhattam volna a javaimból, azt elvitték, amíg legutóbb kórházban voltam. Megloptak, és már semmim nem maradt – sírdogál az asszony.
Évának kilátástalan a helyzete a tél beköszönte előtt. Csak az az egy kilátás vigasztalja, hogy az ügyészségi vizsgálat végre tényleg kideríti az igazságot Jimmy halálával kapcsolatosan.
- A napokban itt járt a lakásomon az ügyész a kollégáival. Ugyanaz az ügyész, aki jelen volt Jimmy boncolásán is. Itt, a lakásomon újrajátszottuk, mi is történt 2001. január 2-án Jimmyék csepeli házában. Rekonstruáltuk az egész történetet. Amikor elmentek, azt mondták: ahogy megkapják a fegyverszakértő vizsgálatának a jegyzőkönyvét, egyből értesítenek arról, hogy mi lett a nyomozás eredménye. Nagyon remélem, hogy még megérem: bebizonyosodik, hogy az igazat mondtam!
Bármi is lesz a vizsgálat eredménye, egyre többen hisznek Hulé Évának. Szerkesztőségünket megkereste az ügyben egy fegyverszakértő is. Ugyanis az alezredes sem nagyon tudja elhinni az eddig hivatalos verziót.
– Több olyan dolog is van, ami miatt furcsa ez az egész történet. Egyrészt Jimmy személye. Ő nem az a típus volt, aki a fegyverét önmaga ellen fordítaná. Másrészt ott volt a fegyverismerete. Ha valaki annyira ismeri a fegyvereket, mint ő, az nem követ el ilyen banális hibákat. Harmadszor pedig itt van maga a fegyver. Ma már a fegyvereknél, ha még van benne lőszer, akkor a zár hátul akad. Csak rá kell nézni, és már látszik, hogy üres a tár vagy sem...
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
