Hírek
2010. Október 28. 15:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: vg.hu
Rajt előtt a mecseki szénbányanyitás
A Mecsek közeli Nagymányok térségében várhatóan december elején indul a külszíni szénbányászat gyakorlati előkészítése, így egy elkerülő szállítási út építése.
2011 második negyedében kezdődhet a termelés a pécsi fővállalkozó cég, a Calamites Kft. ügyvezető igazgatója szerint. Verbőci József november közepére várja a bányakapitányság jogerős határozatát. A zöldhatóság végleges jóváhagyása már tavaly októberben megszületett, de csak ez év szeptemberében léphetett hatályba egy fellebbezés miatt.
A felszín alatt 150 méterig terjedően 2,5 millió tonnányi feketekőszént 70-80 méter mélységig külszíni, az alatt mélyműveléssel hoznak fel, mintegy évi 100 ezer tonna mennyiségben. A termelés befejezése után a régi állapotába állítják helyre a tájat, az e célra szükséges, mintegy 100 millió forintot az esedéesség ütemében letétbe helyezik a Pécsi Bányakapitányságon. A kezdő, harmincmillió forintos letéttel és az útépítéssel a bányászat előkészülete további százmillióba kerül.
Egy napi 200-250 tonna szén elgázosítására alkalmas környezetbarát mintaüzem is létesülne. Ugyanakkor a Calamites nem mondott le arról, hogy a szintén Nagymányok közeli máza-váraljai, általa megkutatott terület jó minőségű feketekőszenét felhozza, és sok célra, például hő- és áramfejlesztésre, gázosításra és cseppfolyós üzemanyag előállítására hasznosítsa. A bányászati melléktermékként keletkező pernye útépítő anyagok gyártásában használható. Négy aknát nyitnának hosszú (80-100 év) távra, a napi termelés öt év alatt nyolcezer tonnára futna fel, ezzel közvetlenül 1500, közvetve több ezer új munkahely jönne létre. A lelőhely vagyonát 438,3 millió tonnára értékeli a cég, ebből mintegy 280 millió tonna bányászható ki gazdaságosan. A terv kapcsán Verbőci József biztatónak tartja, hogy az újabb bányák nyitásához szükséges engedélyezésben érintett szervek előzetesen nem emeltek kifogást. A beruházás előkészítése és az aknák létesítése mindazonáltal nagyon időigényes. Lehet, hogy akár hét-nyolc évet is várni kell a máza-váraljai tényleges termelés megindulásáig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
