Hírek
2010. Január 07. 16:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: Deol
Rablót keresnek
Kamera rögzítette a tavaly decemberi debreceni esetet.
A Derék utcai élelmiszerboltban egyedül tartózkodó eladónőt december 19-én este hét óra körül arra szólította fel egy arcát eltakaró fegyveres férfi, hogy adja át a kasszában található pénzt. Miután megkapta az összeget, elfutott, sérülés nem történt. A rablást a bolt kamerája rögzítette. A férfi mintegy 180 centi magas, vékony testlakatú, 18-25 év közötti.
A Debreceni Rendőrkapitányság fegyveresen elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Kérik, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést a kapitányságon (Budai Ézsaiás u. 4. sz.), illetve telefonon az 516-400/27-30-as, vagy az ingyenesen hívható 107-es és 112-es számokon.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.