Hírek
2025. Június 07. 09:40, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Pünkösd - A szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott, pénteki közleménye szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása.
Azt írták: Isten lelke húsvét után ötven nappal rejtetten, titokzatos módon, lángnyelvek formájában kiáradt Jézus anyjára, Máriára és a tanítványokra, akik erőt kaptak ahhoz, hogy Jézus tanúi legyenek, és a Szentlélek erejével eljussanak egészen a föld végső határáig.
Kitértek arra: az ószövetségi pünkösd jelentése és elnevezése az évszázadok során sokat változott: kezdetben aratási ünnep volt, amelynek során az első termést felajánlották Istennek, de Jézus korában már bizonyosan a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe volt.
"A Szentlélek kiáradása a tanítványokra és az Istentől kapott törvény ünnepének egybeesése gazdagítja az ünnep tartalmát: a törvény már nemcsak kőtáblára van írva, hanem a törvény szavait befogadó emberek szívébe is" - fogalmaztak.
A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház - olvasható a közleményben.
A pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik.
Pünkösdhétfőn az egyház Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja liturgikus emléknapját ünnepli az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018-as döntésének értelmében - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:47, szombat | Életmód
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
