Hírek
2010. Szeptember 02. 10:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: nemzetisport.hu
Pennetta könnyedén nyert Szávay ellen
Szávay Ágnes két szettben vereséget szenvedett az olasz Flavia Pennettától a US Open 2. fordulójában, így egyesben befejeződött számára az amerikai nemzetközi bajnokság.
A magyar lány kevés pontot szerzett a saját szervajátékaiban, de fogadóként sem ment neki sokkal jobban, így nagyon könnyedén, 6:1-re elveszítette az első szettet.
A második szett már sokkal jobban alakult, ugyanis Szávay brékelni tudott, így két gém után 2:0-ra vezetett, és ezzel egy időre meg is határozta a játszma menetét, ugyanis 3:1-re, majd 4:2-re is vezetett.
Ezt követően viszont nem folytatódott a forgatókönyv, ugyanis Penetta előbb hozta a saját szerváját, majd elvette Szávayét, így 4:4-nél egyenlített.
Ezt követően szétesett Szávay játéka, Pennetta előbb fordított, majd ismét brékelt, ezzel 78 perc alatt 6:1, 6:4-re megnyerte a mérkőzést.
Érdekesség, hogy Szávay 45 pontot nyert meg összesen a mérkőzésen, amivel más találkozókon jóval több nyert gémig is el lehet jutni, de a 63 pontot szerző Pennetta ellen ez most csak öt szett megnyerésére volt elegendő.
Szávay így már csak párosban játszhat a US Openen a svájci Patty Schnyder oldalán.
A nap további mérkőzéseit összefoglalva a hölgyek versenyében elmondható, két meglepetés született: a 13. helyen kiemelt francia Marion Bartoli kétjátszmás vereséget szenvedett honfitársnőjétől, Virginie Razzanótól, míg Viktorija Azarenka drámai körülmények között búcsúzott.
A tizedik helyen kiemelt fehérorosz játékos 5:1-es hátrányban volt az első szettben az argentin Gisela Dulko ellen, s már néhány perce erőtlenül mozgott a 32 fokos hőségben. Ekkor hirtelen összeesett, az orvosi személyzet pedig azonnal a segítségére sietett. Néhány perces ápolás után egy tolókocsiba ültették és további kivizsgálásra vitték. A meccset így Dulko nyerte, aki ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
A 2. helyen kiemelt belga Kim Clijsters és a harmadikként rangsorolt amerikai Venus Williams egyaránt két szettben jutott tovább.
US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ, SZERDAI EREDMÉNYEK
Pennetta (olasz, 19.)-Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Errani (olasz)-Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
V. Williams (amerikai, 3.)-Marino (kanadai) 7:6, 6:3
A. Bondarenko (ukrán, 29.)-Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Schiavone (olasz, 6.)-Camerin (olasz) 6:2, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 20.)-Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)-Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Minella (luxemburgi)-Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
Gyementyjeva (orosz, 12.)-Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)-Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)-Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Hantuchová (szlovák, 24.)-King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Kvitová (cseh, 27.)-Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)-Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Clijsters (belga, 2.)-Peers (ausztrál) 6:2, 6:1
Peer (izraeli, 16.)-Parmentier (francia)
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)-Csang Kaj-csen (tajvani)
Csan jung-dzsan (tajvani)-Paszek (osztrák)
Rezai (francia, 18.)-Capra (amerikai)
Benesová (cseh)-Sarapova (orosz, 14.)
Kuznyecova (orosz, 11.)-Sevastova (lett)
Meusburger (osztrák)-Kirilenko (orosz, 23.)
Domínguez Lino (spanyol)-U. Radwanska (lengyel)
Cibulková (szlovák)-K. Bondarenko (ukrán)
Jankovics (szerb, 4.)-Lucic (horvát)
Amanmuradova (üzbég)-Kanepi (észt, 31.)
Martínez Sánchez (spanyol, 22.)-Schnyder (svájci)
Görges (német)-Wickmayer (belga, 15.)
A. Radwanska (lengyel, 9.)-Peng Su-aj (kínai)
Mattek-Sands (amerikai)-Petkovic (német)
Dulgheru (román, 25.)-Arvidsson (svéd)
Lisicki (német)-Zvonarjova (orosz, 7.)
Schiavone (olasz, 6.)-Camerin (olasz) 6:2, 6:1
A. Bondarenko (ukrán, 29.)-Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 20.)-Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)-Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Peer (izraeli, 16.)-Parmentier (francia)
Pennetta (olasz, 19.)-Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Minella (luxemburgi)-Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
V. Williams (amerikai, 3.)-Marino (kanadai) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)-Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Errani (olasz)-Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
Hantuchová (szlovák, 24.)-King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Gyementyjeva (orosz, 12.)-Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)-Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)-Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Kvitová (cseh, 27.)-Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Peers (ausztrál)-Clijsters (belga, 2.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
