Hírek
2010. November 27. 17:18, szombat |
Helyi
Forrás: edupress.hu
Pécsett és Debrecenben is korszerű oktatási központ épül
Felavatták november 25-én a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szerkezetkész épületét, ahol a jövőben mintegy 4500 négyzetméteren biztosít a kar korszerű tanulási és munkakörülményeket több mint háromezer hallgató és hetven oktat
Az épület 2011 nyarán nyitja meg kapuit, amikor Pécsett is átadják a Science Building természettudományi kutatóközpontot. A baranyai városban azonban késéssel fejezik be a munkálatokat másfél év múlva.
Debrecenben a kar korszerű tanulási és munkakörülményeken túl egy belső informatikai hálózatot is kiépítenek, így az intézmény diákjai, oktatói és az egyetemen kívüli felhasználók is elérhetik majd a kar által elhelyezett elektronikus tartalmakat. Az új épület inkubációs központként lehetőséget teremt arra is, hogy a hallgatók, az oktatók és a régió informatikai vállalkozásai közös projektekben találkozzanak. Az 1,9 milliárdos építkezés költségeihez 1,8 milliárd forintos uniós támogatást vehetett igénybe az egyetem a Természettudományi és műszaki képzés infrastrukturális fejlesztése című projekten belül - írja az eduline.hu.
Megkapta továbbá az engedélyt a Pécsi Tudományegyetem, hogy a tervezettnél egy évvel később, 2012 nyarán fejezze be az európai színvonalú természettudományi kutatóközpontjának építését. Az ütemterv módosítására azért volt szükség, mert a Science Building kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság - olvasható a pecsistop.hu-n. Jelenleg a Közreműködő Szervezet és az Európai Uniós Közbeszerzési Koordinációs és Szabályossági Egység véleményezi az épületegyüttes kivitelezésére irányuló új közbeszerzési kiírást. Jelenlegi állás szerint a nyertes kivitelező 2011 tavaszán kezdheti majd meg a munkákat, így a beruházás 2012. május végén zárulhat. A kivitelezési eljárással párhuzamosan zajlanak a műszerberuházások közbeszerzéseinek előkészítései is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
