Hírek
2010. December 28. 15:32, kedd |
Helyi
Forrás: totalcar.hu
Óriásberuházásra készül az Audi
Az Audi a következő öt évben több mint 10 milliárd eurót, a magyar hazai össztermék (GDP) nagyjából 10 százalékának megfelelő összeget fordít fejlesztésre.
A luxusautó gyár hétfői bejelentése szerint 2011 és 2015 között összesen 11,6 milliárd eurót ruháznak be a gyártási technológia és a modellkínálat fejlesztésébe.
A cég nagyjából 5 milliárd euróból a németországi – ingolstadti és neckarsulmi – üzemeket modernizálja, jövőre 1 200 fővel bővíti az alkalmazotti állományt.
A legtöbb pénzt új modellek és újgenerációs – elektromos és hibrid – motorok fejlesztésére fordítja a Volkswagen konszernhez tartozó vállalat. A fejlesztéseket főként a kínai piacban rejlő dinamikus bővülés lehetősége indokolja – áll Axel Srotbek pénzügyi igazgató közleményében.
Az Audi Kínában már több mint 1 millió kocsit adott el, az egymilliomodik darabot – a társaság honlapja szerint egy metálkék Q5-öst – idén októberben adták át a vásárlónak. Ugyanakkor az ázsiai országra koncentráló fejlesztések veszélyesek is lehetnek. Erre utal, hogy a hétfői frankfurti tőzsdén meredek, öt százalékos gyengüléssel reagáltak a német autóipari részvények arra a hírre, mely szerint a 22 milliós Pekingben jövőre feleannyi új autóra adnak ki forgalomi engedélyt, mint idén, hogy megfékezzék a kínai fővárosban eluralkodó közlekedési káoszt és az állandó dugókat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
