Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2011. Március 28. 12:21, hétfő | Helyi
Forrás: terminal.hu

Okostelefon az Inteltől

Okostelefon az Inteltől

Újfent belépni tervez a chipgyártó a mobiltelefonok piacára.

Már több (101 millió) okostelefon talált gazdára a tavalyi utolsó negyedévben, mint PC (92 millió), derült ki nemrég egy IDC felmérésből. Vagyis a mobiltelefonokra optimalizált processzorokból nagyobb mennyiség fogy, mint asztali számítógépekbe készítettekből. Ez egyértelmű jelzés az Intelnek arra, hogy ideje lépni a mobil szegmensben. A chipgyártó hezitálása azonban érthető, hiszen olyan lapkával akar megjelenni, melyhez a bejelentés pillanatában már valódi, kézbefogható telefon is tartozik. Sokan emlékeznek még a két évvel ezelőtti LG készülékre, melyet ugyan mindkét vállalat beígért, de végül megvásárolható termék sosem lett belőle.

Óvatosnak kell tehát lennie az Intelnek, főleg azután, hogy a Nokia dobta Moblin terveit, és „lepaktált” a Microsofttal, utóbbi Windows Phone 7 operációs rendszerét használva a Symbian helyett (és ezzel az Intellel való kísérleti projekt is háttérbe szorult). Nem szeretnének többé farkast kiáltani, vagyis csak akkor állhat elő az x86-os CPU-k gyártója ilyen termékkel, ha azt azonnal alkalmazza is egy (vagy több) mobiltelefon-fejlesztő saját készülékében.

Mindazonáltal nem elég „csak” megjelenni, a lapkának komoly előnyt kell felmutatnia a versenytársakhoz képest, hogy felhívja magára a figyelmet. Erről jelenleg mindössze annyit lehet tudni hivatalosan, hogy a Medfield az Intel okostelefonok számára fejlesztett, 32 nanométeres gyártási eljárással készített technológiájára alapuló lapka, ami „nagyteljesítményű és versenytársaival összemérhetően alacsony fogyasztású”. Utóbbi azt jelzi, hogy a vállalat komoly energiákat mozgósít olyan CPU-t létrehozása érdekében, ami megállja a helyét az energiafelhasználás tekintetében igazán szűkreszabott környezetben is. Olyan CPU-t, ami felveszi a versenyt az Nvidia Tegra platformjaival és a Qualcomm lapkáival. Utóbbiakkal szemben nagy előnye az Intelnek, hogy saját chipgyártó kapacitással rendelkezik, melyért nem kell versenyeznie egyetlen riválisával sem, szemben a fenti vállalatokkal.

Egyelőre nem látszik világosan, mennyire veszi komolyan a szegmenst a vállalat. Hiszen a PC piac nagyobb haszonnal és minimális versennyel kecsegtet, szemben az okostelefonok egymást taposó rivalizálásával. Ahhoz, hogy fogyasztás tekintetében tarolhasson, tovább kellene csökkenteni a vezetőcsík méretét, vélik egyes elemzővállalatok, akik szerint az Intelnek hamarosan váltania kell 22 nanométeres gyártási eljárásra, ha meg akarja szorongatni riválisait. A vállalat tick-tock processzorstratégiája értelmében (mely egyik évben gyártástechnológia-cserét, másik évben architektúra váltást irányoz elő) a PC-s szegmensben ez még az idei év során be fog következni, de kérdéses, hogy vajon hasonló előnyhöz jut-e a Medfield is.

További kérdések
Ugyanakkor nem csak a fogyasztás fontos; az sem mindegy, hogy rögtön kétmagos CPU-val rukkol-e elő az Intel. Az androidos készülékek piacán az első bejelentések már megtörténtek (erről bővebben itt és itt) - igaz, hogy ezek valamivel többet fogyasztanak, cserébe viszont a jelentősen megnövekedett felhasználói igényeket is képesek zökkenőmentesen kiszolgálni. Többek között a Motorola mozdult el ebbe az irányba, de az Apple következő iPhone-ja is várhatóan több feldolgozóegységre fog támaszkodni.

Van egy további aspektusa is a leendő „Intel okostelefonoknak”. A vállalat nem készít végfelhasználói terméket. Vagyis a felhasználói élményt csak közvetve határozhatja meg, azt, hogy a kommunikációs eszközök hogyan nézzenek ki, mire legyenek képesek, milyen kezelőfelülettel bírjanak, nem. Utóbbi a telefonok gyártóin múlik, azaz a végeredményre vajmi kevés befolyása van az Intelnek. Ha pedig az első egy-két Intel processzorra támaszkodó okostelefon nem sikerül igazán jól, azzal a chipgyártó is leszerepel.

Nemsokára választ kapunk a kérdésre; a Medfield alapú telefonok ugyanis várhatóan az év közepén meg fognak jelenni. A karácsonyi bevásárlási szezonra pedig már egészen tisztán fogjuk látni, hogy a lapkával ezúttal be tud-e törni az okostelefonok piacára az Intel, vagy továbbra is marad a PC-s processzorok világában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár

Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön

Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.