Egy nyugdíjrendszer sikeres működéséhez fontos a társadalmi közmegegyezés, hogy az emberek többsége megértse és elfogadja, Magyarországon elmaradt a társadalmi vita. Lehet fenntartható rendszert néhány hét alatt kialakítani?
Kár kapkodni, ha nincs szükséghelyzet. Ez olyan jelentőségű változtatás, amelyre még a válságban lévő Görögországban is rászántak fél évet. Fontos keresni a konszenzust, hiszen a nyugdíjrendszer a bizalomra épül. Mivel a munkavállalóknak bízniuk kell abban, hogy érdemes nyugdíjjárulékot fizetniük, megtakarítaniuk, ezért szükséges, hogy az emberek többsége megértse és elfogadja a nyugdíjrendszer működését, illetve adott esetben a változás szükségességét. A gazdaságpolitikában általában is fontos az átláthatóság és a bizalom, hogy a gazdasági szereplők a változásokra fel tudjanak készülni, ne tekintsék nagynak a „szabályozási kockázatot”. A bizalomvesztésnek ugyanis sokféle szövődménye lehet: megdrágíthatja az ország külső finanszírozását, emelkedhet a kamatszint, instabilabbá válhat a valuta, elmaradhatnak beruházások.

Az Európai Bizottság nem erőltet a tagországokra konkrét nyugdíjmodellt. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel semmilyen formában nem mond véleményt a kialakítás alatt álló magyar megoldásról?
A tagállamok nyugdíjrendszereinek néhány általános elvárásnak kell megfelelniük: például nem diszkriminálhatják a többi tagállam állampolgárait és nyugdíjalapjait, nem akadályozhatják a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Ha ezek az elvek és szabályok sérülnek, az EB közbeléphetne, de ez most nem tűnik indokoltnak. Magyarországgal szemben az EU-csatlakozás óta túlzottdeficit-eljárás folyik, amelynek keretében az EB rendszeresen megvizsgálja, hogy a magyar kormány eleget tesz-e az Európai Tanács ajánlásának, például fogadnak-e el strukturális reformokat és ezek révén tartósan csökkenő pályára áll-e a költségvetési hiány. A nyugdíjreformból fakadó, részben egyszeri bevételekkel a költségvetési deficit látványosan csökkenthető, de nem biztos, hogy az EB ezt „méltányolható”, fenntartható deficitcsökkenésnek tekinti. Ezen túl a bizottság a véleményét tudja elmondani, az alapján, hogy átlátja Európa nyugdíjrendszereit – és aggályokból van több is, ahogyan Olli Rehn biztostársam kifejtette. A nyugdíj-megtakarítások részbeni folyó kiadásokra fordítása, a szükséges kiadáscsökkentések elhalasztása az áht hosszú távú egyensúlyát és ezzel a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát erodálhatja. Jóllehet a nyugdíjrendszerek van jövedelemkiegyenlítő szerepe, de az, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradóknál a munkaadók teljes, a bér 24 százalékára terjedő befizetése szolidáris jelleggel az állami pillérbe kerül, anélkül, hogy a munkavállaló ott nyugdíjjogosultságot szerez, aránytalan.

Az Orbán-kormány a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat úgy államosítja, hogy a tervek szerint a pénz feléből államadósságot, a másik feléből viszont folyó kiadásokat finanszíroz. Közgazdászként mi erről a véleménye?
Az állam a magánnyugdíjpénztárakból átlépők vagyonáért cserébe nyugdíjígérvényt ad: vállalja, hogy a munkavállalóknak a megtakarításaikért cserébe később nyugdíjat fizet. E későbbi nyugdíjakat több mindenből lehet fedezni. Ha egy állam a nyugdíjcélú megtakarításokat az államadósság csökkentésére fordítja, akkor saját mozgásterét növeli, csökkenti a rá háruló adósságterhet. Ennek az állampolgárok többsége a nyertese lehet, bár esetleg a későbbi nyugdíjasok valamelyes érdeksérelmével járhat, az állam könnyebben kényszerülhet például adóemelésre, a nyugdíjkorhatár emelésére. Ha az állam a nyugdíjcélra félrerakott megtakarításokat folyó kiadásokra költi, annak pillanatnyilag mindenki örülhet – mint amikor egy vidám társaság csapra ver egy hordó évekig érlelt bort. Csak aztán jön a kijózanodás, és kiderül, hogy az újonnan felvállalt nyugdíjfizetési kötelezettséggel az állam rejtett eladósodottsága jelentősen nőtt, mozgástere csökkent és évekkel később szükség lehet a nyugdíjrendszer szigorítására. Éppen ezért lehetőleg – ha nincs krízishelyzet, mint például most Írországban vagy a tömeges munkanélküliséggel sújtott Észtországban volt – jobb a nyugdíj-megtakarítások megcsapolását elkerülni, de legalábbis a folyó kiadásokra költéstől tartózkodni, és inkább a strukturális reformokra összpontosítani.

Az EB Zöld könyve úgy fogalmaz, hogy „a jövőbeli állami nyugdíjkiadások növekedésének korlátozásához több nyugdíjreform hozzájárult, de további lépésekre van sürgősen szükség, hogy a rendszerek fenntarthatóbb alapra kerüljenek, hozzájárulva az állami költségvetések hosszú távú fenntarthatóságához, különösen azon országokban, ahol az előrejelzések szerint az állami nyugdíjkiadások magasak lesznek”. Mi a tennivaló Magyarországon?
Magyarországon 2009-ben több, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát segítő döntés született, köztük a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése, a nyugdíjindexálás változása, a 13. havi nyugdíj eltörlése. A hasonló kényszermegoldások elkerülése érdekében érdemes óvakodni attól, hogy pillanatnyi előnyök kedvéért hagyjuk, hogy feszültségek halmozódjanak fel a rendszerben, nőjön az állam nyugdíjígérvényeit is tartalmazó implicit adósság. Olyan kormányzati célok, mint a foglalkoztatás és a gyerekszám növelése, a demográfiai korfa kiegyensúlyozása számos pozitív társadalmi hatással járnak és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is növelik, ha megvalósulnak. Az indokolatlanul magas rokkantnyugdíjazási hányad felülvizsgálatára és az adómorálnak, a közterhek beszedési hatékonyságának javítására is szükség lenne – a költségvetési, tb-hiányt ilyen intézkedésekkel lehet hosszú távon is fenntarthatóan csökkenteni.