Hírek
2011. Január 27. 11:16, csütörtök |
Helyi
Forrás: nemzetisport.hu
Nem akar a Veszprémmel játszani, visszalépett az FTC
Visszalépett a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjétől a Ferencváros, és ezért vállalja a 200 ezer forintos bírságot. Horváth István szakosztályvezető az MTI-nek szerdán elmondta: úgy érzik, hogy a versenykiírás rossz, pontatlan
Katona Sándor versenyigazgató hangsúlyozta: a versenykiírás egyértelműen fogalmaz, vagyis a negyeddöntőtől kezdve az előző idény bajnoka és ezüstérmese – jelen esetben a Veszprém és a Szeged – külön ágra kerül, de mivel a Szegedet az FTC kiejtette, ezért nem lehet szó ilyen kiemelésről.
„Ha a Veszprém és a Szeged a nyolc között lenne a kupában, valóban nem találkozhatnának, ám igaz ez arra az esetre is, ha a négy közé jut be az a két csapat” – tette hozzá Katona.
Horváth István viszont úgy véli: mivel csapata legyőzte a Szegedet, a logika azt diktálná, hogy az FTC mehessen tovább a Szeged ágán, és ezért legfeljebb a döntőben találkozhatna a Veszprémmel.
„A visszalépésünket figyelemfelkeltésnek szánjuk. Vállaljuk a 200 ezer forintos bírságot is a ki nem állásért” – fogalmazott Horváth.
A Veszprém így játék nélkül jutott az MK négyes döntőjébe. A PLER Kecskeméttel, a Vác a Dunaferr-rel, míg a Tatabánya a Gyöngyössel találkozik majd a negyeddöntőben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
