Hírek
2011. Március 21. 13:47, hétfő |
Helyi
Forrás: DE OEC
Nagy értékű támogatás az új generáció jobb oktatási feltételeihez
Jelentős támogatással járul hozzá a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumban a hallgatók gyakorlati oktatási feltételeinek javításához a Medicor Kéziműszer Zrt.
Ingyenesen műszerkészletet, valamint kedvezményesen megvásárolható műszereket biztosít a Sebészeti Műtéttani Tanszék, illetve az érdeklődő orvos-és fogorvostan-hallgatók számára.
A Medicor Kéziműszer Zrt. - korábbi nevén Debreceni Orvosi Műszergyár - az 1970-es évektől kezdve szoros szakmai kapcsolatban áll a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sebészeti Műtéttani Tanszékével. A Tanszék oktató és kutató munkájához nagyrészt a Medicor cég biztosította már akkor is a kéziműszereket, a sebészeti varróanyagokat, később a mikrosebészeti beavatkozásokhoz szükséges műszereket is, mindig jelentős kedvezményt adva ezek beszerzéséhez. A Sebészeti Műtéttani Tanszék gyakorlóterei az utóbbi időben jelentősen bővültek, a Tanszék azonban önerőből nem tudta biztosítani az infrastruktúra fejlesztésével párhuzamos műszerkészlet fejlesztést. A Medicor Kéziműszer Zrt. vezetői úgy határoztak, hozzájárulnak a kiscsoportos gyakorlati oktatás feltételeinek javításához. A Medicor Kéziműszer Zrt. és a DE OEC Sebészeti Műtéttani Tanszéke szerződést írt alá az oktatási támogatásról, melyben rögzítették, hogy a Medicor a hallgatók gyakorlati jártasságának elsajátítása céljából orvosi műszerekkel szándékozik segíteni a DE OEC oktatási tevékenységét: a cég 60 db alap sebészeti gyakorló készletet biztosít térítésmentesen. A szerződés keretében a cég képviselője korábban már átadott a Tanszéknek 30 szettet, melynek értéke 519 ezer Ft. Így a „Műtéttani gyakorlatok” kreditkurzuson résztvevő 68 hallgató megismerhette és használhatta az új műszereket. Egyúttal felajánlották, hogy az alap gyakorló készletet kedvezményes áron biztosítják azoknak az orvostan- vagy fogorvostan hallgatóknak, akik gyakorlati készségük fejlesztése céljából meg szeretnék azt vásárolni.
Az újabb 30 sebészeti oktató szettet a cég képviselői 2011. március 19-én adták át a DE OEC Sebészeti Műtéttani Tanszék új épületében. Bízunk benne, hogy a Medicor Kéziműszer Zrt. e kettős felajánlása a klinikai gyakorlati oktatásban a minden orvos számára szükséges és életmentő feladatok elsajátításához, begyakorlásához hathatós segítséget tud nyújtani. - hangsúlyozta Dr. Mikó Irén egyetemi tanár, a Sebészeti Műtéttani Tanszék vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 14:00, szombat | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
