Hírek
2011. Március 17. 12:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Mindnyájan rosszul járunk az üzemanyag drágulásával
Az egyre inkább egekbe szökő üzemanyagárak hatására rengeteg ember hagyja otthon autóját, azonban kérdéses, hogy az üzemanyagárakra érzékeny ágazatok, mint például a tömegközlekedés vagy a taxiscégek meddig képesek áremelés nélk
Múlt hét szerdán öt-öt forinttal emelte a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, és e hét pénteken további öt forinttal emelkedik a gázolaj ára.
A 400 forint körüli benzinár idén tovább rontotta az autósok kedvét. A Magyar Ásványolaj Szövetség legfrissebb adatai szerint a 2011. januári üzemanyag-fogyasztás mintegy 21 százalékos csökkenést mutatott 2009 hasonló időszakához képest. Wilde György, a szövetség főtitkára szerint az év hátralévő részében az üzemanyag-fogyasztás visszaesésére továbbra is számítani kell, ami még inkább csökkenti majd a hazai autósok által megtett átlagos kilométerek számát.
Miközben az autósok egyre inkább döntenek úgy, hogy inkább otthon hagyják autójukat, az utazási hajlandóság aligha csökken, hiszen el kell jutni a munkahelyre, a bevásárlást ugyanúgy el kell intézni, mint eddig, és egyéb teendőinkhez is igénybe kell vennünk a különböző szolgáltatásokat. Így egyre nagyobb szerep juthat a különböző szolgáltatóknak. A kérdés csak az, hogy e vállalkozások, még a növekvő utasszám mellett is, meddig tudják áremelés nélkül elviselni a folyamatosan csúcsokat döntő üzemanyagárakat.
A magas üzemanyagár szinte az összes taxist sokkolja - mondta a Pénzcentrum.hu-nak Dani Zoltán, a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének elnöke. Tapasztalatai szerint a taxisok még megélni is nehezen tudnak, nemhogy kitermelni egy új autó árát.
Az elnök elmondása szerint a mintegy 11 évvel ezelőtt az önkormányzat által meghatározott maximált ár (240 forint/km nappal) aligha tartható fenn huzamosabb ideig. Éppen ezért már dolgoznak a törvény módosításán. A szövetség elképzelései szerint a megfelelő hatósági ár valahol 320-400 forint körüli meghatározása lenne reális. Természetesen az árat nagy valószínűséggel a kereslet és kínálat függvényében kell meghatározni.
A magas üzemanyagárak hatására egyértelmű forgalomcsökkenés figyelhető meg a piacon - mondta az internetes portálnak Dióslaki Gábor, a Budapest Taxi cégvezetője. Szerinte már a 400 forint környéki benzinár is határeset a nyereséges működéshez.
Nyolc-tíz piaci szereplő versenyzik, különböző árszegmensekben a piacon. Csak abban az esetben hajtható végre áremelés, amennyiben a legolcsóbb tarifával dolgozó szereplőknél - ez jellemzően 140-150 forint körül van - "elszakad a cérna", és ők az emelés mellett döntenek.
Bár méretükből adódóan a Volán autóbuszai a kutakon elérhető árnál jóval olcsóbban, nagykereskedelmi árakon tankolnak, de minden bizonnyal hatalmas érvágás számukra is a gázolaj árának folyamatos emelkedése.
A gázolaj árának állandó emelkedése egyre nehezebb kihívást jelent - mondja Lepp László, a Volán Egyesülés műszaki-fejlesztési igazgatója. Az egyre egekbe szökő üzemanyagár jelentős költségnövekedést jelent a társaság számára is, hiszen körülbelül 25-30 százalék költségtételt tesz ki a teljes működésből. Lepp szerint kicsit ugyan enyhíti a fájdalmat, hogy január 1-től a Volán társaságok 6,5 forintnyi jövedéki adót is visszaigényelhetnek az üzemanyagárból, de nem oldja meg a fejük felett tornyosuló problémát.
A kérdésre, miszerint várható-e a jegyek, illetve bérletek árának emelése, kitérő választ adott: "Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése nem hozza feltétlenül magával a bérletek, illetve jegyek árának emelését, ugyanis ez gazdaságpolitikai kérdés" - fogalmazott. Feltételezhetően azonban az állam sem tudja garantálni az árak szinten tartását. Amennyiben a költségnövekedés már eléri azt a pontot, ahol már nem fenntartható az üzemeltetés, akkor minden bizonnyal bekövetkezhet az áremelés.
A BKV Zrt. a megkeresésre egyelőre nem reagált, pedig vélhetően nagy érvágást okoz az üzemanyag folyamatos emelkedése a fővárosi közlekedési vállalatnak is, főként, hogy a társaság buszparkja nem éppen az üzemanyag-takarékosságáról híres.
Az sem mellékes, hogy a társaság köztudottan állandó anyagi gondokkal küszködik. Budapest polgármestere, Tarlós István nemrég bejelentette, hogy az állam várhatóan átvállalja a BKV 77 milliárd forintos adósságát, és e mellett 19 milliárd forintos közvetlen támogatást is kifizet a társaságnak. Természetesen az üzemanyag ára hatással lehet a jegyek, illetve bérletek árára is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
