Hírek
2010. December 23. 12:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Milliomos lett a rasszista könyvet publikáló német bankár
A szerzői jogdíj révén többszörös milliomos lett a német jegybank elnökségének egykori tagja, aki a nyáron rasszista felhangoktól kísért könyvet publikált, élesen támadva benne a német földön élő muzulmán bevándorlókat.
Thilo Sarrazin, akit októberben nyugdíjazott a Bundesbank, a ZDF televízió talkshow műsorában elmondta: "Németország felszámolja magát" című kötetéből már 1,2 millió példány kelt el. A könyv 14 hete vezeti a Der Spiegel bestseller listáját, és alighanem verhetetlen rekordot állít fel a politikai témájú sikerkönyvek sorában. (A tavalyi év legkelendőbb politikai témájú könyve Helmut Schmidt egykori kancellár Ausser Dienst /Nyugállományban/ című kötete volt: 100 ezer eladott példánnyal a non-fiction kategória rangsorában a negyedik helyen végzett.)
Az ex-bankár kötete 22,90 euróért kapható, a DVA könyvkiadó már a 13. utánnyomásnál tart, az érdeklődés töretlen. Szerény becslés szerint a szerzői jogdíj révén legalább 3 millió euróval hízott Sarrazin bankszámlája (és persze a kiadó is nagy fogást csinált). A bankár-író a tv-műsorban nem kívánta elárulni a konkrét összeget, csupán annyit mondott, hogy az átlagos mértéket meghaladó honoráriumot alkudott ki a DVA-val. "A pénz bankszámlára kerül, aztán majd meglátom, mennyit kell belőle adóznom" - fogalmazott Berlin egykori pénzügyi szenátora.
Magyarországon a könyvkiadók és szerzők közötti szerződés értelmében általában az eladott példányszám utáni árbevétel 8-10 százaléka illeti a könyv alkotóját. A gazdag Németországban, ahol még igazán megbecsülik az írókat, költőket, ennél magasabb arányban részesülnek az alkotók műveik anyagi hasznából.
Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Sarrazin már a Bundesbanktól való önkéntes távozása alkalmával is roppant ügyes tárgyalópartnernek bizonyult. A bank főnöksége, amelyre erős politikai nyomás nehezedett Sarrazin vitatott könyve miatt, nem merte megkockáztatni az azonnali elbocsátást; erre ugyanis csak súlyos és bizonyított munkaköri mulasztás esetén lett volna jogosult. Ha a bank mégis ezt lépte volna, bármelyik munkaügyi bíróság a döntés nyomán pert indító bankárnak adott volna igazat. Az alkuban az ütőkártyák tehát Sarrazin kezében voltak, aki addig ügyeskedett, amíg sikerült a besorolás szerint neki járó összegnél ezer euróval magasabb nyugdíjat kicsikarnia a Bundesbanktól.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
