Hírek
2010. December 09. 10:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: civishir.hu
Milliárdos csalással gyanúsítják Koltait
Budapest – Őrizetbe vették Koltai Gábor filmproducert, tudta meg az MTV híradója. A gyanú szerint társaival együtt mintegy 2 milliárd forinttal rövidítették meg az államot.
A producer elleni nyomozás még tavasszal vette kezdetét egy APEH feljelentés nyomán. Akkor többek között Koltai Gábort és a szintén producer, Imgrund Gábort kezdték vizsgálni a vámnyomozók, elsősorban Imgrund három dimenziós rajzfilmjei ügyében. A Vám- és Pénzügyőrség szerint Koltai Gábor és társai több mint kétmilliárd forint kárt okozott az államnak. A nyomozás során kiderült, Koltai és négy társa fantomcégek és fiktív szerződések felhasználásával próbálta kijátszani a támogatásokat, amelyeket eredetileg a filmgyártás elősegítésére kaptak az államtól.
"A nyomozás eddigi adatai szerint a mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést." – nyilatkozta az MTV híradójának Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.
A pénzügyőrök csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják Koltaiékat. A három producert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, két másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
