Hírek
2010. Október 20. 14:10, szerda |
Helyi
Forrás: edupress.hu
Megszűnik a Harsányi János Főiskola művészeti képzése?
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vette át a Harsányi János Főiskola (HJF) művészeti szakos hallgatóit, miután a HJF művészeti képzései a megfelelő felszerelések hiányában abbamaradtak - olvasható a metropol.hu-n. Közben
Megfelelő felszerelés nélkül indította el művészeti képzéseit a HJF, vagyis a diákoknak azokon az eszközökön kellett tanulniuk, amelyeket az oktatók biztosítottak számukra. A keramikus szakon nem voltak például korongok, a festő-nyomó szakos hallgatók csak egy gépen tudtak dolgozni, az elektronikus ábrázolás szakosok számára pedig nem biztosították a megfelelő számítógépeket. A főiskola vezetősége ezt csak átmeneti állapotnak nevezte, és a tavaszi szemeszter elejére ígérte az eszközök beszerzését.
Az ígéretekkel szemben azonban tovább romlott a helyzet: a Művészetközvetítő Intézetet például egy olyan helyre akarták költöztetni, ahol a képzés oktatására egyáltalán nem voltak megfelelőek a körülmények.
Miután az oktatók nem jutottak egyezségre a fenntartó LSI Oktatási Kft.-vel, áprilisban a tanárok felmondtak, a gyakorlati órákat pedig tömbösítve tartották meg a hallgatóknak. A tanév végén ennek következtében a művészeti szakos hallgatók a Budapesti Kommunikációs és üzleti Főiskolára jelentkeztek át, az intézmény viszont az állami finanszírozású hallgatókat nem tudta fogadni. Ezt megoldandó a két főiskola szerződést kötött, ami alapján a HJF átengedte a tíz állami helyét.
Időközben a MAB is visszavonta a HJF művészeti képzéseire vonatozó akkreditációját, az OH pedig elkezdte az ügy kiértékelését. Dr. Bazsa György, a MAB elnöke a metropol.hu-nak elmondta: miután az oktatók felmondtak, tovább romlott a helyzet, a HJF rektora ugyanis is lemondott, a kiírt vezetői pályázatot pedig még a lezárás előtt visszavonták, így jelenleg sincs kinevezett rektora az intézménynek. Az elnök arra a kérdésre, hogy folytatódhat-e a művészeti képzés a főiskolán úgy felelt, hogy amíg az OH nem vonja vissza az intézmény szakindítási engedélyét, addig folytatódhat a képzés.
A hallgatók egyelőre nem indítottak pert a főiskola ellen, de legalább a befizetett tandíjuk egy részét vissza szeretnék kapni az elégtelen színvonalú képzés miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
