Hírek
2010. December 03. 13:29, péntek |
Helyi
Forrás: turizmusonline.hu
Megnyílt az Erzsébet Nagy Szálló Pakson
Megnyitotta kapuit az Erzsébet Nagy Szálloda - a Paksi Atomerőmű Zrt. felújította a város legjelentősebb műemléképületét. Az 1816-17-ben épült, akkoriban kaszinóként működő, klasszicista stílusú szálloda szolgáltatásait az MVM Cso
A szálloda megújításával olyan kiemelkedő színvonalú épületegyüttest alakítottak ki, amely konferenciák, szakmai képzések, s más programok megrendezésére alkalmas. A szállóban konferenciaterem, étterem és kávéház áll a vendégek rendelkezésére.
A városnak nem állt módjában felújítani a szállót, hiszen erre, ennyi pénze sohasem volt. Mint ismeretes, a város és az atomerőmű cserélt: az ipari parki részét cserélte az erőmű a szállodára, még 2005-ben.
- Példaszerű minőségben készült el a szálloda - mondta a Paks-Press Hírügynökségnek Hajdú János, a város polgármestere. - Nagy öröm ez - fűzte hozzá.
A szálló belső, közösségi terei valósággal lenyűgözik a belépőket. Úgy tűnik, mintha az egykori polgári jólét igazi világába csöppentünk volna, olyan hellyé lett ez, ahová valóban jól esik betérni, kilépni a XXI. századból, a betonból, és tudni azt, hogy milyen is volt, lehetett egykor paksi polgárnak lenni, a szó klasszikus értelmében.
- Az atomerőműnek hosszú távú céljainak megfelelően alakíttattuk ki a belső tereket, vendégeink végre itt, Pakson szállhatnak meg, olyan környezetben, amely a vendégek méltóságához illő. A városnak ez az óvárosi, Dunához közeleső része később komplexumként is megújulhat, beleértve a Bazár-sort vagy a Deák házat is - mondotta Süli János, az atomerőmű vezérigazgató-helyettese. Elmondta azt is, hogy a város tekintélyét, idegenforgalmi vonzerejét jelentősen növeli a megújított szálloda.
Kérdésre válaszolva jelezte, hogy az atomerőmű vendégein kívül a város bármelyi lakója is eljöhet, ő idehozhatja vendégeit, igénybe vehetik szolgáltatásait, nyitott az étterme és a kávéháza is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
