Hírek
2011. Február 04. 08:06, péntek |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Mégis megmarad a fasor a Dózsa György úton
Elkezdődött a 2-es villamos nyomvonalának kiépítése. A kivitelező a napokban 69 fát vág ki a Nádor utca és a Békéssy Béla utca közötti, közel 1 kilométeres szakaszon. Ott fektetik le a közeljövőben az új síneket. A korábbi hírekke
A 2-es villamos a Nagyállomástól az 1-eshez hasonlóan a Tanítóképző Főiskoláig tartó pályát használja majd, innen azonban rákanyarodik a Hunyadi utcára, és az úttest jobb oldalán közlekedik. A Dózsa György utcai szakaszon középen lesznek a sínek, de a fasor megmarad, annak a két oldalán építik ki pályát. A Nádor utcától a végállomásig pedig az úttest bal oldalán közlekednek majd az új villamosok. Az első ütemben a Nádor utca és a Békéssy Béla utca közötti szakaszon épülhet ki a pálya, ezért vágják ki most itt a fákat.
- Ezen a szakaszon 69 fát kell kivágni. Ezeket a helyszínrajzon pontosan megjelölték, s ezeket a rajzokat a városüzemeltetés jóváhagyta – mondta el Cserős Attila, az ATK Konzorcium projektvezetője.
A kivágott fákat legallyazzák, feldarabolják és az AKSD telephelyére szállítják, majd később értékesítik. Az önkormányzat a szerződésben kikötötte, hogy a fákat pótolni kell. Másfélszer annyit ültetnek, mint amennyit most kivágnak. A parkosítási munkákat egy alvállalkozó végzi, s a visszatelepítéssel is szakaszonként haladnak.
- Nekünk a zöldfelületek rendbetétele, illetve a fakivágás a feladatunk. Első körben itt a fakivágással kezdünk, és utána a szakaszonkénti fatelepítés, illetve a füvesítési munkálatok várnak ránk – hallhattuk Mészáros Józsefet, a Mészáros Díszfaiskola Kft. ügyvezetőjét.
Az első szakaszon 4-5 nap alatt vágják ki a megjelölt fákat. Ezután, ahogy az időjárás engedi, elkezdődik a villamospálya alá eső közművek kiváltása, azt követően pedig a sínek lefektetése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
