Hírek
2011. Február 23. 16:34, szerda |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Megelőzhető a mellrák továbbterjedése
Egérkísérletekben sikeresen előzték meg az emlődaganat átterjedését egy enzim gátlásával brit kutatók.
A Cancer Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint az LOXL2 jelű enzim blokkolásával sikerült megelőzni az állatoknál az áttétek képződését. A megállapításokat közlő brit Rákkutató Intézet munkatársai szerint "fantasztikus gyógyszercélpontra" bukkantak, amelynek nagy valószínűséggel lesz klinikai alkalmazása is.
Mint a tanulmányban írják, a rákos halálozások 90 százalékát a tumor szétterjedése, az áttétek okozzák. Emlődaganatos pácienseket vizsgálva azt találták, hogy a szóban forgó enzim magas szintje összefüggésben volt a rák szétterjedésével és a kisebb túlélési aránnyal.
A kutatók azt is megmutatták, hogy az enzim szerepet játszik abban, hogy a rákos sejtek kiszabaduljanak a tumorból, a mellszövetekből, és belépjenek a véráramba.
Ezt követően került sor az állatkísérletekre: egerekben blokkolták a LOXL2 aktivitását különböző vegyületek és antitestek segítségével. Kiderült, hogy ez megakadályozta a mellrák szétterjedését más szövetekbe.
Az enzim kiváló célpont lehet rákgyógyszer kifejlesztésére, és a kutatók úgy vélik, hogy a LOXL2 mennyiségének nyomon követésével olyan tesztet is kidolgozhatnak, mely előre jelzi az áttétképzés valószínűségét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
