Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. Január 18. 13:23, kedd | Helyi
Forrás: napi.hu

Megbecsülhetetlen, hány szórakozóhely használ jogi kiskaput

Megbecsülhetetlen, hány szórakozóhely használ jogi kiskaput

Azt nem lehet megbecsülni, hogy az elmúlt hétvégén Budapesten hány olyan – nyílt, bárki által látogatható – rendezvényt tartottak, amely hasonló bizonytalan engedélyi háttérrel rendelkezett, az azonban biztos, hogy nem a West-Balkánba

A szórakozóhelyek jogszabályi környezetének felülvizsgálatával kapcsolatban elmondta: az MVI javaslatai között hosszú idő óta szerepel, hogy a működési engedély megadása során a vendéglátó-ipari egységek egy regisztrációs számot kapjanak, amelyet a belépőjegyen is feltüntetnek.

Utóbbi a szombati tragédiában is érintett (alkalmi) partiszervezőkre is vonatkozna, ezeket ugyanis jelenleg – állandó helyszín hiányában – gyakorlatilag nem lehet utolérni vagy ellenőrizni, legyen szó akár a szerzői jogokról, akár az adóhatóság vagy a munkaügyi felügyelet vizsgálatairól.

Az MVI szerint a nagyobb létszámú rendezvények szervezéséhez olyan hatósági engedélyt kell előírni, amelynek kiadásakor komolyan vizsgálják a lebonyolíthatóság feltételeit, illetve mérlegelni kell a szabályokat be nem tartók ellen kiszabható szankciók komolyságát is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.