Hírek
2011. Március 07. 09:10, hétfő |
Helyi
Forrás: civishir.hu
Még mindig nincs meg a második győzelem
Debrecen – Bár az utolsó negyedben huszáros hajrát mutatott be, a Pécs elleni hazai bajnokin sem tudott nyerni a Factum Sport Debrecen NB I. A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Így a második bajnoki sikerre továbbra is várni kell.
A mérkőzés nagy részét uralta a vendég Pécs, ám a negyedik negyedet tetemes hátránnyal kezdő hazaiak parádés utolsó 10 percet játszottak. Mekongo 2 perc alatt 12 pontot dobott, és egy kis közjáték – Turunen edző és Tóth Norbert összeszólalkozott a pálya mellett, majd egy csípődobás is elpuffant - is visszavetette a pécsiek lendületét, ám a nagy hajrában fordítani még sem tudtak a hajdúságiak, így nyert a meccs túlnyomó részén precízen teljesítő PVSK - írja a bb1.hu.
Mesterszemmel
Mika Turunen, a Factum edzője: - Három negyedet átaludtunk, ez nem először fordult elő. Igazán én sem tudom, hogy mi ennek az oka. Az utolsó játékrészben aztán hajtottunk, gyors kosárlabdát játszottunk, ami a mi stílusunk.
Szrecsko Szekulovics, a Pécs edzője: - Sportszerűtlenül viselkedett a debreceni edző, a technikai után pedig már nem találtuk a ritmust. Gratulálok a csapatomnak.
Factum Sport Debrecen–Pécsi VSK-Pannonpower 94-100 (17-30, 22-29, 18-23, 37-18).
Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Hartyáni Zs. Gál J. Fodor A. (Harsányi).
Debrecen: Kaluha 8/6, Boros G. 6, Balogh A. 2, MEKONGO 28/3, LANGFORD 19/3 Cs.: TÓTH G. 13/9, Kovács I. -, MÁTÉ 13/6, Singletary 5. Pécs: GLAVINIC 11, EL-AMIN 34/6, Hosszú 5/3, TÓTH N. 8/3, EGEMONYE 18 Cs.: Kiss K. 2, Deák 8/6, Kovács P. 2, Lepsényi 4, Eilingsfield 4, Szőke 4. Kipontozódott: Kaluha (35.p.) ill. Eilingsfeld (31. p.), Tóth N. (34. p.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
