Hírek
2010. Október 18. 13:40, hétfő |
Helyi
Forrás: origo.hu
Másfélmilliárdos kárpótlást fizetne a Mal Zrt. a vörösiszap miatt
Öt éven át fizetne évi 300 milliárd forintot az két héttel ezelőtti iszapömlés károsultjainak a Mal Zrt. erről a társaság vezérigazgatója beszélt a Boon.hu-nak.
Öt éven át évi 300 millió forintot, összesen másfél milliárd forint kártérítést fizetne a Mal Zrt. a két héttel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa károsultjainak - mondta Tolnay Lajos, a Mal Zrt. elnöke a Borsodonline-nak. Az igazgató szerint a felelősség ügyében egyelőre nem lehet pontos véleményeket alkotni, de az emberi tragédiákat valahogy mégis kezelni kell, ennek más módja nincs, mint a kárpótlás és kártalanítás. Tolnay szerint felkészültek arra, hogy a megsérültnél négyszer biztonságosabb, már meglévő tározóba helyezik el a vörösiszapot.
Két hete, október 4-én szakadt át a Mal Zrt. egyik zagytározójának gátja, és 6-700 ezer tonna vörösiszap zúdult Kolontár, Devecser, illetve Somlóvásárhely településekre. A kiömlő maró iszap 800 hektáron árasztotta el a környező területeket, összesen kilenc ember halt meg, és 160-nál többen kerültek kórházba égési sérülésekkel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
