Hírek
2010. Január 12. 09:47, kedd |
Helyi
Forrás: Deol
Más lakástámogatás

Ötmilliárd forintnyi kiadást kellett "lefaragnia" a debreceni önkormányzatnak a költségvetésében a működése megőrzése érdekében.
foglalkozott. Ezen a tanácskozáson is a polgármesteri hivatal gazdálkodási főosztályának vezetője ismertette a grémium tagjainak a koncepciót. Kovács Lászlóné elmondta többek között, hogy a bevételi oldalon nem tervezhető előre például a helyi adók teljesülése, ugyanakkor nagy gond az is, hogy az idei állami támogatás mértéke nem éri el a 2004-esét. Ez utóbbi most a működés felére elég.
A szigorú, takarékos gazdálkodás miatt az önkormányzati fenntartású hálózatokban minden ágazatnak valamilyen szakmai érdeksérelmet kell elszenvednie. Hatályon kívül kell helyezni az első lakáshoz jutó fiatalok támogatási rendszerét is, a közigazgatási hivatal (illetve várhatóan az Alkotmánybíróság) döntése miatt ugyanis ez a segély immár csak rászorultsági alapon adható az igénylőknek, máskülönben szja-köteles. Ugyanakkor ebben az évben csak négy sportszervezet kap 10-10 millió Ft támogatást a várostól - hangsúlyozta Kovács Lászlóné. A szakember ezúttal is figyelmeztetett arra, hogyha az önkormányzat nem akar teljesen eladósodni, akkor fel kell hagynia az eddig alkalmazott gazdálkodási gyakorlatával. Végül a grémium - hét igen és két nem szavazattal - támogatásra javasolta a január 14-i közgyűlésnek az idei költségvetés tervét.
Foglalkozott a pénzügyi bizottság a Dehusz Kft. idei és jövő évi közmunkaprogramjainak pályázati támogatásával. Ez azt szolgálja, hogy öt hónapra munkalehetőséget teremtsen a regisztrált álláskeresők (köztük a legalább 50%-ban a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak) számára úgy, hogy értékteremtő munkájukat önkormányzati vagy kistérségi célok érdekében végezzék. Téma volt a bizottsági ülésen Debrecen és Nagyszalonta közös pályázata is, melyet szintén támogattak a tagok. Ez utóbbi projekt célja: a két város közötti kulturális turizmus lehetőségeinek feltárása, közös kulturális turisztikai termék kialakítása, partnerségépítés a turisztikai szolgáltatók körében, valamint határ menti kapcsolatok erősítése, bővítése. Mindez a debreceni önkormányzattól 4,1 millió Ft önrészt igényel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik