Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. Október 22. 08:05, péntek | Helyi
Forrás: napi.hu

Már menekülnek a magánnyugdíjpénztárak - viszik a pénzt

Már menekülnek a magánnyugdíjpénztárak - viszik a pénzt

Több kisebb részvény árfolyama esett tegnap, amit piaci pletykák a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos aggodalmaknak tulajdonítanak. Elképzelhető ugyanis, hogy a nehezebben értékesíthető részvényektől már most szabadulnának néhánya

A piaci hangulattal nehezen magyarázható eladási hullám bontakozott ki tegnap több kisebb részvény esetében. A Pannergy 2, az RFV 3,3 százalékkal, a Rába 4, a TVK pedig csaknem 2 százalékkal lett olcsóbb, miközben a nagyobb papírok ára csak minimális mértékben változott.

Lapunk piaci forrásai szerint az elmúlt napok magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos bejelentései állnak az eladási aktivitás hátterében. Egyes pénztárak ugyanis úgy dönthettek, hogy megkezdik kevésbé likvid, nehezebben értékesíthető eszközeik leépítését. Volt olyan brókercég is, amelyik erre hivatkozva arra biztatta illikvid részvényekkel rendelkező ügyfeleit, hogy még időben adják el papírjaikat, mielőtt a pénztárak egyszerre akarnak majd megszabadulni azoktól.

Egy a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint ilyen reakció mindenképpen indokolatlan és túlzott lenne. Emlékeztetett, hogy komolyabb eszközeladásokra csak tömeges átlépés esetén lenne szükség, viszont eddig csak célozgatások voltak erre. A törvény csak egy 14 hónapos moratóriumot tartalmaz a további lépésekig, vagyis elég idő áll rendelkezésére a pénztáraknak, hogy ha szükséges, készpénzt teremtsenek elő.

Egy másik alapkezelő szerint viszont nagyon is érthető, ha egy pénztár úgy dönt: még idejében elkezdi csökkenteni kevésbé likvid, csak lassan értékesíthető eszközeit. Próbáljunk egy magánnyugdíjpénztári vagyonkezelő fejével gondolkozni: ha egyszer bejelentik, hogy megszüntetik a pénztárakat, akkor az eszközöket likvidálni kell. Ez nem probléma egy ötéves államkötvény, egy OTP vagy Mol esetében, de ki fog tudni egyszerre félmillió RFV-t vagy a pénztáraknál ugyancsak bőségesen megtalálható Pannergyt, Freesoftot, Rábát eladni? Így nagyon is érthető, ha akad, aki úgy dönt, hogy már most értékesít a csomagjából – mondta a szintén neve elhallgatását kérő szakértő. Mindezt nem muszájból, hanem veszélyérzetből teszik – tette hozzá.

Amint egy másik piaci szereplő megjegyezte: hiába nem kell még eladniuk eszközöket, a szereplők nem a hírekre reagálnak, hanem a várakozásokra – ilyen a tőzsde.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.