A történet azon banalitásán túl, hogy a Scoby-Doo rajzfilmeket megszégyenítő béna kamukísértet-sztorit mutat be, elsőre le kell szögeznünk, a trailer alapján sokkal rosszabb filmet is várhatna a mozibarát. Hozza azokat a kötelező elemeket, amikre az első rész után számíthattunk, a forgatókönyvnek van eleje, közepe, vége (ez manapság nagy szó magyar film esetében), de ezzel nagyjából ki is merítettük a film pozitívumait. Sajnos azonban Reviczky Gábor túlmozgásos gesztikulációja, az enyhén rézsutosan megdöntött kamerakép, valamint a tisztességesen megkomponált lineáris történetív nem viszi el a hátán a filmet.

Az első résznek megvan az a szolid bája, amit némi nosztalgiaérzéssel szívesen ülünk végig, hiszen a magyar vendéglátás elé görbe tükröt tartó alkotásban akad jó néhány szerethető jelenet, szimpatikus szereplő; ráadásul több generációnak is él a fejében olyan emlék a Balatonról, ami miatt akár a fiatalabb korosztály is kultfilmnek tekintheti a Fikász család első megpróbáltatásait...

Ám ezúttal nem találunk ilyet, annak ellenére sem, hogy a família halad a korral, és átvált a manapság trendi kastélyszállóbizniszbe. A forgatókönyvet amolyan tessék-lássék módon egy két humoros(nak szánt) poénnal megspékelve két délután alatt elkészíthetőnek ítélhetjük, amit Tímár Péter rutinból hozott le, megelégedve azzal az alapaxiómával, hogy a kissé sekélyes alapsztorit majd úgy is elviszik a gegek.

Olyan gegek, amiken már húsz-harminc esztendővel ezelőtt sem röhögtünk nagyokat, mert a családi vígjátékokra nyitott nézősereg is már kinőtt abból, hogy nevet azon, ha valaki alól kihúzzák a széket, vagy fejbe vágják egy palacsintasütővel. (Vitéz Lászlónál is ez még éppen belefér, de őt másért szeretjük...)

Ugyanígy érzünk majd az alapvetően vicces (most nem az) Janklovics Péterrel (a Sziget reklámarca), a közepesen tenyérbemászó Szabó Győzővel, Schell Judit halandzsanyelvével (visszafelé mondja a szavakat), ahogy a mindig más konyhai eszközzel mutatkozó Pogány Judittal kapcsolatban is. Vagyis... mintha hiányozna a humor.

Az olykor túlzott burleszk-elemeket idéző sztori szerint a család potom összegért jut hozzá egy falusi kastélyhoz, amit hotellé alakítva elkerül a vendégsereg. Feri, a család esze azonban kitalálja, el kell terjeszteni, hogy kísértetjárta épületről van szó, s erre majd tódulni fog a nép. Az ötlet beválik, a szállodaigazgató-helyettes pedig éjszakánként lepedőbe bújik, hogy riogassa a látogatókat. Addig, amíg be nem toppan egy igazi szellem...

Az eredetinek szánt történetű, ám bicskanyitogató szinopszis ellenére a Zimmer Feri 2 végignézhető, még úgy is, hogy húsz perccel rövidebb lehetne (túl hosszú és felesleges a bevezető, az unszimpatikus unokával készült jelenetek úgyszintén) - de hozzá kell tenni, az utóbbi időben készült ennél idegesítőbb közönségfilm is (lásd Szuperbojz...).

Ráadásul az, hogy a mellettem ülők számára (velem ellentétben) rekeszizom-torna volna a film, azt mutatja, mégis vannak olyanok, akiknek bejön ez a fajta humor. Ha utóbbiakhoz tartozunk, akkor is legyen mellettünk mindenképpen valaki, akinek fogdoshatjuk a combját a film nézése közben, mert így egyszerűbb az üresjáratok és a fárasztó poénok kibekkelése.