Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. November 20. 15:08, szombat | Helyi
Forrás: terminal.hu

Magyar tanárnő a világ 25 legötletesebb oktatója között

Magyar tanárnő a világ 25 legötletesebb oktatója között

„Élet a lencsén túl”

Az Innovatív Tanárok Fórumának idei döntőjét Fokvárosban tartották. Az október végén megrendezett eseményen a Microsoft Társ a Tanulásban programjában közreműködő, a világ minden tájáról érkező pedagógusok, iskolavezetők és oktatási szakemberek vettek részt, akik projektjeikkel értékes díjakra és szakmai elismerésre pályázhattak.

Magyarországot különleges sajtófotó projektjével Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola tanára képviselhette, aki az indulás jogát az európai döntőn vívta ki. A világszerte megrendezett regionális versenyeken induló 200 000 elképzelésből 125 jutott el a döntő színhelyéül szolgáló Fokvárosba, így került Bereczki Enikő „Élet a lencsén túl” című munkája egy nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé, amely végül projektjét a világ 25 leginnovatívabb oktatási ötlete közé sorolta.

Az „Élet a lencsén túl” egy 20 órás angol nyelvi projekt, melynek középpontjában a sajtófotózás áll. Célja az angol nyelvi készségek fejlesztésén túl a diákok digitális írástudásának javítása, történelmi ismereteinek bővítése, kreativitásra és szociális érzékenységre nevelése. Első lépésben a diákok megismerkedtek a sajtófotó világával, tanulmányozták a különböző angol nyelvű sajtótermékeket, majd pedig 10 hírneves sajtófotót elemeztek ki történelmi hátterük feltérképezésével együtt. Ezt követően Robert Capa, a világhírű magyar sajtófotós életútjával kellett közelebbi kapcsolatba kerülniük az internet és a Ludwig Múzeumban akkor látható Capa kiállítás segítségével. Ennek zárásaként angolul készítettek fiktív interjúkat a fotóművésszel, amelyeket feltöltöttek a YouTube-ra. Nem sokkal később a diákok maguk váltak sajtófotóssá, egy hónapon át különböző témákra koncentrálva örökítették meg a főváros mindennapjait. Fotóikat, élményeiket, beszámolóikat egy természetesen angol nyelvű blogon rögzítették és vitatták meg. Végül a projekt zárásaként a diákok legjobb „sajtófotóiból” kiállítás nyílt az iskolában, ahol közösen megválasztották a legjobb diákfotóst.

„Nagyon élveztem a találkozó ötletbörze jellegét, azaz hogy egymás között kötetlenül megoszthattuk tanítási tapasztalatainkat, és lehetőség nyílt mind a formális, mind pedig az informális módokon való kapcsolatépítésre.” – számolt be dél-afrikai élményeiről Bereczki Enikő.

2010 után természetesen jövőre is sor kerül majd az Innovatív Tanárok Fórumára. Ennek első lépcsője a csütörtökön kezdődött budapesti rendezvény, amelyet a szoftvercég a Modern Iskola című szaklappal együttműködésben szervez. Itt választják ki a legjobb magyar projektet, amely 2011-ben Moszkvában mérkőzhet meg más európai országokból érkező társaival a washingtoni döntőbe való bekerülésért.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.