Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Október 08. 11:45, szombat | Sport
Forrás: mti

Magyar-svájci - Szalai: nem örülök felhőtlenül a góljaimnak

Magyar-svájci - Szalai: nem örülök felhőtlenül a góljaimnak

Nem tud felhőtlenül örülni két góljának Szalai Ádám, aki duplázott péntek este a magyar labdarúgó-válogatott Svájc ellen 3-2-re elvesztett hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésén.

"Természetesen jó érzés, hogy szereztem végre itthon, hazai közönség előtt is gólt. De nem vagyok boldog, hiszen elvesztettük a mérkőzést az utolsó percekben" - emelte ki Szalai. Hozzátette, az elmúlt hónapokban, az Európa-bajnokság előtt, a kontinensviadalon és azt követően is jól játszott a csapat, s ezt az utat szeretné követni a folytatásban is. Elmondta, a találkozón szétszakadt a cipője, de reméli, az új stoplisban is betalál majd a következő mérkőzéseken.

"Biztos, hogy nehéz találkozó lesz a lettek elleni, de ahhoz, hogy életben maradjunk, csak a három pont elfogadható, semmi más" - utalt a nemzeti csapat hétfői, rigai összecsapására.

"Most elsősorban a lettek elleni találkozóra kell összpontosítanunk, a pénteki mérkőzésből pedig egyelőre a pozitív és nem a negatív tapasztalatokat elemeznünk. Azokkal majd a következő meccs után foglalkoznunk" - hangsúlyozta Gulácsi Péter. Hozzátette, most abból kell erőt meríteniük, hogy kétszer is egyenlíteni tudtak, valamint hogy voltak jó elemek a játékukban.

"Csalódottak vagyunk azért, ahogy ez az egész alakult. Az első félidőben jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk, domináltunk is a játék egyes szakaszaiban, és veszélyben forgott az ő kapujuk is néhányszor" - értékelt Lang Ádám. - "A második félidőben részemről becsúszott egy döntő fontosságú hiba. Ha az nincs, alakulhatott volna egészen másként is a találkozó, kulcsfontosságú volt, hogy nekünk kellett mennünk az eredmény után. Az viszont pozitív, hogy ismételten vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe."

Lang hozzátette, a második svájci gól bravúros lövés után született, valamint kiemelte, a második magyar egyenlítést követően Németh Krisztián szerinte vitatható körülmények között "tűnt el" a svájci tizenhatoson belül.



"Véleményem szerint ez tizenegyes volt. Lélektanilag és mindenféle szempontból fontos lett volna, ha megadják, valószínűleg berúgjuk. De a +ha+ nem játszik a futballban, az eredmény a lényeg, ami azt mutatja, hogy két forduló után egy pontunk van. Hétfőn viszont következik egy újabb mérkőzés, ahol lehet javítani" - fejtette ki Lang.

"Három gólt lőttek, ami mutatja, hogy egy klasszis csapat volt az ellenfél, amely kíméletlenül kihasználta a lehetőségeit és a mi hibáinkat" - mondta Gera Zoltán. - "Jó meccsen jól játszottunk, nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban elveszítettük a mérkőzést, a döntetlen reálisabb lett volna a játék képe alapján. Amint a közönség reakciójából is kitűnik, így ki lehet kapni egy mérkőzésen, s bár ez nem vigasztal, annak örülünk, hogy a közönség díjazta a teljesítményünket."

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.