Hírek
2010. Október 08. 10:18, péntek |
Helyi
Forrás: nemzetisport.hu
Lewis Hamiltonnak is újra kell tanulnia a határokat
Lewis Hamilton balesetet szenvedett a Formula–1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén, a 2008-as világbajnok a Degner-kanyarban csúszott ki, és csapódott a gumifalnak. Hamilton nem tudta folytatni az első edzést, és csapata, a McLaren szerelő
A két jobbra fordító ívből álló, lejtős Degner-kombináció napjaink egyik legnehezebb kanyarjának számít, s mivel viszonylag közel van a gumifal a pályához, egy-egy kicsúszás súlyos következményekkel járhat. Tavaly Mark Webber csúszott ki itt a szombat délelőtti szabadedzésen, s Red Bull-Renault-ja annyira megsérült, hogy ki kellett hagynia az időmérőt, az utolsó helyről rajtolva pedig másnap csak a 17. helyen ért célba.
Hamilton balesete kapcsán érdekesség, hogy a tréningek előtt éppen csapattársa, Jenson Button beszélt arról, milyen kegyetlen a Japán Nagydíj helyszíne, főleg az új építésű, hatalmas aszfaltozott bukóterekkel rendelkező versenypályákhoz képest.
„Szuzuka igazi klasszikus, szinte semmit sem változtattak rajta ahhoz képest, ahogy az első Japán Nagydíj idején, 1987-ben kinézett, tényleg átérezzük, hogy itt történt Ayrton Senna és Alain Prost két ütközése – mondta Button. – A pályában számomra az tetszik legjobban, hogy megmaradtak a kavicságyak a bukóterekben. Ez óriási erőpróbát jelent a fiataloknak, akik manapság úgy ismerik a pályákat, mint hatalmas aszfaltozott bukóterekkel körbevett sávokat, amelyekben ha hibát követnek el, minimális időveszteség nélkül továbbmehetnek. Itt azonban gyakran a gumifalban vagy a kavicsba ragadva végzik, és újra kell tanulniuk, hol van a határ."
Buttonnak még egy bukása sem volt F1-es pilótaként Szuzukjában, 1996-ban viszont egy gokartversenyen itt szenvedte el élete legnagyobb balesetét, méghozzá egy gokarttal.
„Az Ayrton Senna-emlékversenyen szerepeltem, amikor az előttem haladó gokart motorja tönkrement, és hatalmas füstöt okádott. Esélyem sem volt arra, hogy kikerüljem, nekimentem, a két kerék összeérése után a levegőbe repült a gokartom, majd a mögöttem érkező még nekem is jött, és rápréselt az üzemanyagtartályra. Nagyon fájdalmas volt, máig őrzöm a seb nyomát. Ehhez képest még a 2003-as monacói balesetem is elenyésző volt."
Az első edzésen a két Red Bull-Renault volt a leggyorsabb Sebastian Vettel, Mark Webber sorrendben, őket a Renault-val száguldó Robert Kubica követte.
| ELSŐ SZABADEDZÉS | |||||
| 1. | Sebastian Vettel | Red Bull-Renault | 1:32.585 | 23 | |
| 2. | Mark Webber | Red Bull-Renault | 1:32.633 | 0.048 | 23 |
| 3. | Robert Kubica | Renault | 1:33.129 | 0.544 | 23 |
| 4. | Adrian Sutil | Force India-Mercedes | 1:33.639 | 1.054 | 13 |
| 5. | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:33.643 | 1.058 | 9 |
| 6. | Rubens Barrichello | Williams-Cosworth | 1:33.677 | 1.092 | 21 |
| 7. | Nico Hülkenberg | Williams-Cosworth | 1:33.707 | 1.122 | 24 |
| 8. | Michael Schumacher | Mercedes | 1:33.739 | 1.154 | 20 |
| 9. | Nick Heidfeld | Sauber-Ferrari | 1:33.791 | 1.206 | 23 |
| 10. | Nico Rosberg | Mercedes | 1:33.831 | 1.246 | 9 |
| 11. | Felipe Massa | Ferrari | 1:33.929 | 1.344 | 25 |
| 12. | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:34.042 | 1.457 | 19 |
| 13. | Fernando Alonso | Ferrari | 1:34.169 | 1.584 | 23 |
| 14. | Kobajasi Kamui | Sauber-Ferrari | 1:34.271 | 1.686 | 19 |
| 15. | Vitalij Petrov | Renault | 1:34.373 | 1.788 | 24 |
| 16. | Vitantonio Liuzzi | Force India-Mercedes | 1:34.379 | 1.794 | 21 |
| 17. | Sebastien Buemi | Toro Rosso-Ferrari | 1:34.991 | 2.406 | 26 |
| 18. | Jaime Alguersuari | Toro Rosso-Ferrari | 1:35.684 | 3.099 | 22 |
| 19. | Heikki Kovalainen | Lotus-Cosworth | 1:36.949 | 4.364 | 25 |
| 20. | Timo Glock | Virgin-Cosworth | 1:37.329 | 4.744 | 17 |
| 21. | Jarno Trulli | Lotus-Cosworth | 1:37.388 | 4.803 | 23 |
| 22. | Jerome d'Ambrosio | Virgin-Cosworth | 1:37.778 | 5.193 | 23 |
| 23. | Bruno Senna | Hispania-Cosworth | 1:38.814 | 6.229 | 28 |
| 24. | Jamamoto Szakon | Hispania-Cosworth | 1:39.443 | 6.858 | 26 |
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
